„A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek?” – Bencsik Andrásnak nem tetszik a vagyonvisszaszerzési hivatal ötlete

Kommunista időket emleget, és megfejti azt is, a NER-es gazdasági szereplők miért nem menekítik ki a vagyonukat az országból. Az is kiderült, hogy Magyarország „egy szép, kövér, jól meghizlalt malacka lett” Orbán Viktor kormányzása alatt.

  • HVG

„Az embernek eszébe jutnak a padlássöprések, a kommunisták bosszúja és a kuláklisták is. A legsötétebb, legbüdösebb, legrohadtabb kommunista tempó” – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az újság YouTube-csatornáján megjelent podcastban a Tisza Párt által tervezett vagyonvisszaszerzési hivatalról.

A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek? Mi az, hogy vagyonvisszaszerzés?

– fakadt ki Bencsik, aki szerint vagy jogszerű egy szerződés, vagy nem, de ha előbbi, akkor „akármilyen bíró volt az anyukád, a jogszerű szerződést nem lehet jogszerűen megsemmisíteni”.

A fideszes megmondóember kifejtette: az Orbán-kormány „rájött” arra, hogy a nagy elosztórendszer egy „pénztermelő gép”, amelyet nem szabad kiszervezni a külföldi országoknak, fontos, hogy az állam kezében maradjon. Bencsik szerint az Orbán-kormány egy „hihetetlenül erős, szuverén gazdaságpolitikát teremtett”, a nagytőkések esetében pedig belépett a protekcionizmus, ami szerinte azt jelenti, hogy Magyarország érdeke az, hogy az autópályákat ne a nagy nyugati cégek építsék, hanem a magyar nagyvállalkozók, akik itthon adóznak, és másképp viszonyulnak az ország helyzetéhez.

Magyarország egy szép, kövér, jól meghizlalt malacka lett

– értékeli a Demokrata főszerkesztője a magyar gazdaság helyzetét.

https://hvg.hu/gazdasag/20260414_torok-zoltan-vezeto-elemzo-raiffeisen-magyar-peter-kormanya-tisza-kormany-gazdasagpolitika

Bencsik úgy látja, a magyar gazdaság tele van óriási tartalékokkal, de „ez a háttérhatalom” – itt vélhetően a Fidesz által a Tisza Párt mögé képzelt Brüsszelre utal – úgy döntött, hogy ezt leszedik, ehhez pedig egy „olyan hazug mítoszt” kellett gyártani, hogy kimenekítik a vagyonukat a gazdagok.

Ez a Magyar Péter, ez a barom. A XXI. században az emberek a pénzt a bankon keresztül, az interneten mozgatják, nem kell szállítani. Nem arany érméket hordunk magunknál zacskóban.

– állapította meg Bencsik András, ezzel magyarázva, hogy a NER-es nagyvállalkozók miért nem menekítik ki a vagyonukat az országból, majd Bencsik Gábor, a lap főmunkatársa rákontrázott az utóbbi gondolatra: „azt csak az ukrán szokták”.

A Bécsből a világ minden tája felé repülő gépekről egyelőre csak pletykák terjednek, de reálisnak tűnik, hogy az Orbán-kormányhoz közel álló pénzemberek azon igyekeznek, hogy megelőzzék a vagyonuk lefoglalását. Ennek azonban valóban van észszerűbb módja, mint a készpénz röptetése. A részletekről itt írtunk:

https://hvg.hu/360/20260428_ner-vagyon-menekites-nav-zarolas-cegertekesites

Hozzászólások