A legnagyobb probléma a polgármesteri fizetések tervezett csökkentésével az, hogy felborítaná az eddigi hivatali bérhierarchiát, a települések első számú vezetői a bérlista hetedik-nyolcadik helyén foglalnának helyet – mondta a Népszavának Máté Antal, Nyírbátor polgármestere. Ráadásul, ha a kezelésükben lévő intézményeket is figyelembe véve még rosszabb a helyzet, hiszen egy mesterpedagógus kategóriában lévő beosztott óvónő is többet keresne a polgármesternél.
Ha valóban a 2024 novembere előtti állapotokat akarja visszahozni a Tisza-kormány, azzal gyakorlatilag
megfelezné a mostani polgármesteri fizetéseket. Nem szabad elfelejteni, hogy korábban évekig nem rendezték a településvezetők bérét, ami ezért nagyon elmaradt a versenyszféra számaitól
– figyelmeztet Máté Antal. Onnantól, hogy az átlagbérekhez kötötték és megemelték – első ránézésre drasztikusan – a polgármesterek fizetést, valójában csak korrigálták a korábbi elmaradást.
https://hvg.hu/gazdasag/20260603_polgarmesteri-fizetesek-korrupcios-kockazatok-kutatas
Egy polgármester egyszemélyi felelős vezető, munkáltatói jogköröket is gyakorol, és teljes pénzügyi és büntetőjogi felelősséggel tartozik a város költségvetésének egyensúlyban tartásáért. „Félreértés ne essék, ez nem panasz vagy magyarázkodás, hanem a tényszerű valóság. Ez most a munkám, ezt vállaltam, és
bocsánat, ha azt merészelem mondani, hogy szeretnék tisztességesen megélni abból, amit a munkámért kapok, ugyanúgy, mint minden más normális ember
– teszi hozzá Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.
A 2024-es bérrendezés előtt a polgármesterek fizetése nem csak alacsony volt, de nem is emelkedett a ciklus során. Ez változott 2024-ben, amikor a fizetéseket az előző évi átlagkeresethez kötötték. Jelenleg:
- a főpolgármester 4.004.190 forintot,
- a megyei jogú város, fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere 3.003.143 forintot,
- a 30 000 fő feletti település polgármestere 2.335.778 forintot,
- a 10 001–30 000 fő közötti település polgármestere 2.002.095 forintot,
- az 5001–10 000 fő közötti település polgármestere 1.668.413 forintot,
- a 2001-5000 fő közötti település polgármestere 1.501.571 forintot,
- a 1501-2000 fő közötti település polgármestere 1.334.730 forintot,
- az 501–1500 fő közötti település polgármestere 1.167.889 forintot,
- az 500 fő alatti település polgármestere 1.001.048 forintot keres.
A fentiek bruttóban értendők.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége a polgármesteri illetmények korábbi szintre történő csökkentését elfogadhatatlannak tartja és elutasítja, mivel az polgármesteri tisztség és tevékenység negligálását jelenti – írta korábban közleményében a szövetség. Egyszersmind emlékeztettek rá: a közel 3200 polgármesterből csak 49-nek az illetménye éri el vagy haladja meg a havi hárommillió forintot.
Azt, hogy a politikai vezetőket érdemes megfizetni egy friss kutatás is alátámasztja: ahol magasabbak a polgármesteri fizetések, ott alacsonyabbak a korrupciós kockázatok.

Az önkormányzati szövetségek július 3-án egyeztetésen jártak a Vidék- és Településfejlesztési minisztériumban, ahol a szaktárca közleménye szerint a találkozón a helyhatóságokat érintő összes fontos kérdésről szó volt – ám nem nevesítenek egyet sem a fontos kérdések közül.
Lőrincz Viktória elmondta, hogy
az egyeztetés jó alapot nyújt a jövőbeni konstruktív, szakmai alapokon álló és folyamatos párbeszédhez
a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium valamint az önkormányzatok között, kiemelt figyelemmel a magyar települések helyzetére, az önkormányzatokat érintő kihívásokra, feladatokra, és az azokhoz kapcsolódó finanszírozási lehetőségekre.”
https://hvg.hu/itthon/20260527_algyo-polgarmestere-lemondana-fizetes-csokkentes-magyar-peter-tisza-kormany