Megállapodás született az IKEA és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között a dolgozók támogatásáról és a vállalat stabil működésének biztosításáról – tudatta közleményében csütörtökön az IKEA Magyarország.
A megállapodás értelmében a jogosult dolgozók a munkaórájukkal arányosan augusztusban egyszeri, bruttó 100 ezer forintos juttatásban részesülnek, ezen kívül pedig az IKEA és a szakszervezet konkrét lépésekben kötelezte el magát egy hosszú távú bérfejlesztési ütemterv kidolgozása mellett.
Az augusztusi egyszeri juttatásról azt írták: a célzott intézkedés azonnali, kézzelfogható segítséget nyújt munkatársainknak ebben a kihívásokkal teli gazdasági időszakban, kiegészítve az áprilisban – rendszeres éves bérfelülvizsgálat keretében – már megvalósított béremelést, ami vállalati szinten mintegy 580 millió forintos ráfordítást jelentett.
Szerda estétől csütörtök reggeli 6-ig tartott az újabb sztrájk, amit az elmaradt béremelés miatt indítottak az IKEA dolgozói. A szakszervezet elnöke szerint 160 millió forintról van szó, ám lehet, hogy ennél többe fog kerülni a vállalatnak, ha nem egyezik meg a munkavállalóival.
Emellett az IKEA átfogó, közös felülvizsgálatot indít a teljes juttatási rendszerére vonatkozóan, biztosítva, hogy a vállalat a jövőben is méltányos, versenyképes és kiemelkedően vonzó munkahely maradjon – ígérték közleményükben.
A magyar IKEA dolgozói július 9 eleje óta több alkalommal sztrájkoltak a vállalat hazai áruházaiban, miután a szakszervezet által megfogalmazott ötpontos követeléscsomagból az egységes 6 százalékos béremelésre vonatkozót a menedzsment többször is elutasította. Az IKEA szerdán közölte ajánlatát, miszerint a strukturális bérkorrekció helyett egyösszegű juttatással kompenzálnák a dolgozókat. Ez az, amit a KASZ végül elfogadott.
6 százalékos emelést már nem akar megadni a cég. A magyarországi áruházakban többször is volt sztrájk a nyáron, de most megállapodás születhet.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor