Tartósan alulfinanszírozott a magyar egészségügy és a szociális szféra a többi uniós tagállaméval összevetve, állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése.
A tanulmány szerint a 2010-2024 közötti időszakban a magyar állam GDP-arányos kiadásainak mértéke nem változott jelentősen: 2010-ben a GDP 48,9%-át költötte el az államháztartás, míg ez a mutató 2024-ben 47,1% volt. Az állam bevételei ezzel szemben 2010-ben a GDP 44,5%-át tették ki, addig 2024-ben 42,6%-ot.
Az adott területekre fordított állami kiadások tekintetében sok mutató esetén hazánk az uniós rangsorban vagy a sereghajtók között van, vagy épp az élen jár. Ez a struktúra rámutat az állami kiadások aránytalanságaira: egyes funkciók nem kaptak elég forrást és figyelmet, míg mások túlzott támogatáshoz jutottak európai uniós összevetésben. A tartósan alulfinanszírozott területek fejlesztése jelentős kihívást jelent új kormány számára, mivel az évek során elmaradt akár ezermilliárdos beruházásokat természetesen nem lehet egyik napról a másikra pótolni.
Ennek legékesebb példája az egészségügy, amelyre GDP-arányosan hazánk költötte a legkevesebbet a 27 uniós tagország közül 2023-ban és 2024-ben is. Az előző kormányzat a GDP mindössze 4,7%-át fordította erre a célra, miközben az EU-s átlag több, mint másfélszer ennyi (7,4%) volt. A csehek a magyar érték közel dupláját (9%) költötték, de a szlovákoknál (6,9%) és a lengyeleknél (6,1%) is fontosabbnak bizonyult a terület.
A régiós összevetésben is alacsony hazai értéknek azért van kiemelkedő jelentősége, mert a tartós forráshiány közvetlenül hozzájárul az ellátási színvonal és az egészségügyi infrastruktúra romlásához, valamint a humánerőforrás-krízis elmélyüléséhez a hazai betegellátásban. Ennek egyik jele lehet a növekvő és egyre hosszabbodó várólista, a háziorvos és a nővérhiány.
A kormányzati egészségügyi kiadások alakulása a GDP arányában a visegrádi országokban és az Európai Unió átlagában, 2010–2024
GKI
A szociális védelem területén hasonlóan borúsak az adatok. Ezen kategória magában foglalja a betegség, a rokkantság, az időskor (nyugdíjak), az árvaság, a munkanélküliség, a családi kötelezettségek, valamint a lakhatási nehézségek kezelésére irányuló szociális juttatásokat és szolgáltatásokat. Szociális védelemre 2010-ben még a GDP 17,3%-a jutott, addig 2024-re már csak 12,3%.
A visszaesés után az Európai Unióból már csak Máltát és Írországot előzzük meg. Ugyanerre utalnak a KSH adatai is, melyek szerint a társadalom egyéb rétegeihez mérve, azaz relatív értelemben egyre több nyugdíjas szegényedik el: amíg a 65 év felettiek körében a relatív jövedelmi szegénységi arány (a mediánjövedelem 60%-a alatti jövedelemből élők aránya) 2010-ben 4,9% volt, addig 2024-re ez az érték már 13,8%-ra növekedett. Mindez abba az irányba mutat, hogy egyre nagyobb az igény a szociális ellátás iránt, amivel az ellátási színvonalnak is lépést kell tartania.
A szociális védelmi kiadások arányának visszaesése a hazai szociális biztonsági háló rendszerszintű szűkítését jelzi. A forráskivonás és a régiós átlagtól való leszakadás súlyosbítja a társadalmi egyenlőtlenségeket, miközben azzal fenyeget, hogy a leginkább rászoruló társadalmi csoportok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A szociális védelem rendszerének konszolidációja ezért halaszthatatlan feladat, az alrendszer leépülése ugyanis a szakmai bázis és az intézményi háttér visszafordíthatatlan morzsolódását vonja maga után. Minél tovább késik a beavatkozás, annál nehezebb és tőkeigényesebb kihívást jelent majd az alapvető ellátási funkciók helyreállítása.
A szociális védelemre fordított állami kiadások a GDP %-ban Európai Uniós összevetésben, 2010-2024
GKI
Az új kormányzat első intézkedései arra utalnak, hogy legalábbis részben felismerte a probléma súlyát. Az egészségügy területén évi 500 milliárd forint többletforrás biztosítása szerepel a tervekben, ugyanakkor a szociális szféráról továbbra is kevés szó esik. Bár lakhatásra az előző kormányzat fordított erőforrást, érdemi előrelépés ezen a területen sem következett be, a „lakásínség” egyre nagyobb (a lakáshoz jutás egyre nehezebb) – nem véletlen, hogy az új kormány épp erre hivatkozva tervez bérlakásfejlesztési programot indítani.
Összességében minden bizonnyal a következő időszak egyik fontos feladata lesz a költségvetés funkcionális szerkezetének átalakítása: amennyiben fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődést szeretnénk, akkor elkerülhetetlen, hogy hazánkban a fizikai beruházások dominanciáját egy emberközpontú forrásallokáció váltsa fel, ami kiemelt figyelmet fordít a humán és szociális ellátórendszerek megfelelő finanszírozására és hatékony működtetésére, állapítja meg a GKI elemzése.
Nyitókép: Veres Viktor / HVG
