Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ilyen is ritkán fordul elő, de a Magyar Bankszövetség üdvözli, hogy a kormány létrehozta a NET-et.
Ilyen is ritkán fordul elő, de a Magyar Bankszövetség üdvözli, hogy a kormány létrehozta a NET-et.
A kormány korábbi programjának, valamint a május 30-án a Bankszövetséggel kötött 5 pontos megállapodásának megfelelően létrehozta a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot. A szövetség szerint ennek a működési elvei helyesek, az alapítást a banki közösség fontosnak tartja és működését támogatja.
A Magyar Bankszövetség szeretne minél több lehetséges eszközzel segíteni a bajba jutott ügyfeleken, különösen, hogy az egyik legrászorultabb ügyfélcsoportot mihamarabb megoldáshoz juttatni szorító helyzetében. Az bankok szerint az első, kezdeti időszak tapasztalatait elemezni, összegezni kell, hogy a szükséges korrekciókkal kialakulhasson majd egy optimális működés.
A Nemzeti Eszközkezelő által biztosított konstrukcióban az állami vállalat megvásárolja a meghatározott feltételeknek megfelelő tulajdonostól a lakóingatlant. A családok így nem vesztik el otthonukat, bérbe vehetik, és így nem kell hitelük bedőlése miatt elhagyniuk azt. A jogszabály több részvételi feltételt határoz meg az adós meglévő hitelére és szociális helyzetére vonatkozóan. A bekerülési feltételek a rendszer első időszakának tapasztalatai és a rendelkezésre álló források fényében már akár 2012 második félévében is megváltozhatnak a kormány tervei szerint.
Az állami vagyon körébe kerülő ingatlanokat nem tervezi hosszú távon megtartani az állam, mivel a program végső célja a biztonságos otthon körülményeinek megteremtése. A bérlővé váló hiteles pénzügyi helyzetének stabilizálódásával kezdeményezheti lakóingatlana visszavásárlását.
A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba, ami lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Eszközkezelő otthonmentő programja felkészülten fogadja a 2012 első negyedévében kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanok rendszerbe kerülését is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.