Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Fitch szerint a Raiffeisen Bank Internationalnak komoly kihívást jelenthet saját erejéből megfelelni az európai...
A Fitch szerint a Raiffeisen Bank Internationalnak komoly kihívást jelenthet saját erejéből megfelelni az európai bankfelügyelet által előírt 2,1 milliárd eurós tőkeemelési kényszernek, de a stressz-teszteken korábban kétszer is elbukott Österreichische Volksbanken is állami segítségre szorulhat tartalékai 1,05 milliárd eurós kiegészítése során - írta a Bloomberg.
A Raiffeisen, az Erstéhez hasonlóan korábban úgy nyilatkozott, állami beavatkozás nélkül is képes lesz tőketartalékait az EBA által előírt 9 százalékra növelni a 2012. júniusi határidőre. Ennek érdekében a bankok azt tervezik, hogy csökkentik közép- és kelet-európai kitettségeiket, ám a Fitch szerint előfordulhat, hogy ezt nem tudják elég gyorsan megvalósítani. Ám még minden a tervek szerint alakul is, a régiós leányvállalatok nyereségessége sérülhet, a már most is törékeny kelet-közép-európai pénzügyi környezet pedig jelentősen romolhat az akció során.
Az összesen 266 milliárd dolláros térségi kitettséggel rendelkező osztrák bankokat az osztrák felügyelet novemberben arra szólította fel, hogy a betéti állományukhoz igazítva korlátozzák a régiós hitelezésüket, ezzel is csökkentve egy esetleges válsághelyzet során rájuk leselkedő kockázatokat. A bankok akkor úgy kalkuláltak, a régiós kitettségek mérséklése elegendő lehet ahhoz, hogy az új európai pénzügyi előírásoknak megfeleljenek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?