Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Komolyabb pozitív korrekció mutatkozott a múlt hét végén azt követően, hogy a kormányzati kommunikációban pozitív...
Komolyabb pozitív korrekció mutatkozott a múlt hét végén azt követően, hogy a kormányzati kommunikációban pozitív fordulat következett be. A forint új történelmi mélypontról pattant vissza, ami önmagában is megtörtént volna, persze Fellegi és Orbán nyilatkozatai is ráerősítettek a short-zárásra az Equilor elemzése szerint.
A piaci szereplők most sokkal nagyobb bizalmat szavaztak a kormányzatnak, vagyis magasabbra rakták a lécet. Orbán és Fellegi szavaiból azonban az tűnik ki, hogy érdemi kötelezettséget eddig nem vállalt a kabinet, hiszen pusztán arról szóltak a hírek, hogy mindent hajlandóak vagyunk megtárgyalni. A tárgyalásoknak pedig többféle kimenetele is lehetséges.
A befektetők eddig a negatív hírekre fókuszáltak, most viszont úgy érezzük, hogy hirtelen átestünk a ló túlsó oldalára és csak a pozitívumokat hallják meg a szereplők. Pontosan emiatt véljük úgy, hogy átmeneti optimizmust követően ismét a bizonytalanság és az óvatosság veszi át a kormányrudat a magyar piacon: ennek fényében magasabb EUR/HUF szintekkel és további hozamemelkedéssel számolunk az előttünk álló hetekben, ezeket a hullámokat érdemes forint vételekre és állampapír-vásárlásokra kihasználni – írják az Equilor szakértői.
Az EU/IMF-tárgyalások kapcsán január 18-án egyeztetünk az IMF-fel a menetrendet illetően, az EU részéről azonban még időpontot sem kaptunk, ez mindenképpen kellene a jelenlegi helyzet megnyugtató rendezéséhez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.