EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Újabb mélypontra esett a mai kereskedésben a CIG Pannónia, a papír hetek óta megállás nélkül zuhan.
Újabb mélypontra esett a mai kereskedésben a CIG Pannónia, a papír hetek óta megállás nélkül zuhan. A Járai Zsigmond nevével fémjelzett biztosító részvénye októberben azzal tűnt ki, hogy a BUX legrosszabbul teljesítő paprja lett. Miközben a világon kimagasló erősödéseket értek el a tőzsdék és a BUX is több mint 11 százalékkal ment fel, a CIG 13 százalékot esett.
A mai kereskedésben eddig nem látott régióba szakadt a papír, de 600 forint alatt se jöttek vevők, 5 százalékkal nőtt a veszteség. Azok, akik 938 forinton jegyeztek egy éve a papírokból, igencsak ráncolhatják a homlokukat, de akik a kedvezményes áron, 750-en vettek, is komoly bukóban vannak.
Az okoról nem lehet sokat tudni. Az általunk megkérdezett brókerek szerint egyszerűen nagy a bizonytalanság, meg persze az, hogy a végtörlesztés miatt az életbiztosítók komoly pénzeket veszítenek. Eseti díjakból alig folyik be pénz és lehet, hogy sokan felmondják a szerződéseket, hogy végtörleszteni tudjanak.
Korábbi sajtóértesülések arról szóltak, hogy leépítések is vannak a cégnél, ami szintén arra utal, hogy nem éppen a korábbi nagyratörő tervek szerint halad jelenleg a társaság. Többet persze majd a harmadik negyedéves gyorsjelentésből tudhatunk meg.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.