Ukrajna, Románia, Szerbia, Oroszország, és Fehéroroszország után a német piacon terjeszkedik a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport. A hazai építőiparban egyedülálló módon a cégcsoport éves forgalmának átalagosan több mint 15 százalékát adták a külföldi leányvállalatok által megvalósított projektek, ezt az eredményt növelnék az új piacra lépéssel.
„A választás azért esett Németországra, mert az előrejelzések nagyon komoly építőipari volumennövekedést prognosztizálnak itt – mondta Kovács Attila, a KÉSZ Csoport alelnöke. A német piac akár 1 millió új lakást is képes lesz felvenni. A célunk Németországban, hogy 2020-ra az évi 60-80 millió eurós forgalmat érjünk el. Ahogy a többi külföldi leányvállalatunknál, ebben az esetben is irányelv, hogy minden kint megtermelt eredményt Magyarországon költsünk el.”
Jelenleg folyamatban van a KEMAG infrastruktúrájának kiépítése, valamint a működéshez szükséges szakemberek bevonása. Ezzel párhuzamosan készülnek az első elnyert projekt, egy 220 lakásos, 5 szintes lakóház kivitelezésére Berlinben, 20 millió euró nagyságú beruházás keretében. Hely- és piacismeretben sincs hiány, hiszen az új leányvállalat résztulajdonosa a német, de magyar gyökerekkel rendelkező Mundial AG ingatlanfejlesztő cég.
Az új leányvállalat is jól bizonyítja, hogy a KÉSZ külföldi üzletágának kialakítása megalapozott ötletnek bizonyult. Tavaly kiemelkedően sikeres évet zártak, 111 olimpiai úszómedence méretű területen építettek 8 gyárat Közép-Kelet-Európában.
A KÉSZ 33 évvel ezelőtt gyakorlatilag családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára holdinggá vált, amely a környező országokat is beleértve több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele elérte a 70 milliárd forintot. A KÉSZ Csoport tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.
A holding Magyarországon túl a környező európai országokban is aktív. A KÉSZ Csoport építette fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét, a nyíregyházi Lego-gyárat és a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit, valamint a KÉSZ volt a kivitelezője a Nemzet Főterének is nevezett budapesti Kossuth tér felújításának. A KÉSZ Csoport 2013-as nagyberuházása a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont is.