A csillagos-sávos lobogóval is megkülönböztetett amerikai páncélozott harcjárművek még január elején is járőröztek az észak-szíriai Manbidzs utcáin, jelezve, hogy a Donald Trump elnök által bejelentett amerikai kivonulás azért nem lesz olyan gyors. Hírügynökségi jelentések szerint a stratégiai városban egyelőre semmi jelét nem látni annak, hogy az amerikai katonai egységek szedelőzködnének, sőt a levegőben az USA vezette koalíció harci gépei és helikopterei is rendszeresen megjelentek. Kétségtelen azonban, hogy Trump bejelentése nagy riadalmat keltett az Eufrátesztől nyugatra lévő városban.
Az amerikai jelenlét ugyanis komoly biztosítékot nyújt a területet ellenőrző kurd–arab szövetségnek, a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF), hogy Törökország a fenyegetései ellenére ne támadja meg Manbidzs térségét. Ankara az SDF kurd erejét, a Kurd Népi Védelmi Egységeket (YPG) a törökországi szeparatista Kurd Munkapárt (PKK) szíriai fiókszervezetének tartja. Törökország a szíriai polgárháborúban már két komolyabb offenzívát is indított, legutóbb majd egy éve az YPG erőit verte ki az északnyugat-szíriai Afrín körzetéből. Ankara a jelek szerint egyáltalán nem akarja eltűrni, hogy az általa terroristának bélyegzett szíriai kurdok ellenőrizzék a török határ menti területeket.
Néhány heti ellenállás után az YPG tavaly feladta Afrínt, és kérdés, hogy a kurdok most még tovább hátrálnak-e keletre, az Eufrátesz túlpartjára. Egyelőre úgy tűnik, hogy eszük ágában sincs feladni Manbidzs várost, és a kisebb rosszat választva Basar Asszad szíriai elnök segítségét kérték. A damaszkuszi kormányerők fel is vonultak a várostól nyugatra és északra, mintegy fél kilométerre a törökbarát szíriai lázadóktól. A kurdoknak aligha volt más választásuk, hiszen az SDF hiába ellenőrzi Szíria közel harmadát és rendelkezik több mint 60 ezer fegyveressel, a török légierővel szemben tehetetlen. Ráadásul Ankara maga mellett tudhat mintegy 15 ezer szíriai lázadót is. Tayyip Erdogan török elnök abban is bízik, hogy éket tud verni az SDF arab és kurd erői közé, gyengítve az utóbbiakat. Az SDF amúgy eddig is nyitott volt a Damaszkusszal történő egyezkedésre, a felek képviselői tavaly kétszer is tárgyaltak, igaz, átfogó megállapodást nem tudtak elérni. A szíriai kurdok és Asszad között valamiféle együttműködés azért is lehetséges, mert a Szíria immár közel kétharmadát ellenőrző kormánycsapatok segítség nélkül nem képesek elfoglalni az Eufrátesztől keletre eső és az SDF kezén lévő területeket. Közös a legfőbb ellenségük is, az Iszlám Állam (IS).
A kurdok joggal érezhetik úgy, hogy az USA elárulta őket, hiszen az IS elleni harcban a legütőképesebb szárazföldi szövetségesei voltak az amerikaiaknak. Trump eddig azt hangoztatta, hogy a három év alatt kétezresre duzzadt amerikai erő addig marad, amíg teljesen fel nem számolják a dzsihádistákat. Bár az IS gyakorlatilag vereséget szenvedett, és egy-egy kisebb, távoli területet ellenőriz csupán, félő, hogy szétszéledt erői kihasználják az esetleges biztonsági vákuumot. Az amerikai erők kivonása – ha valóban sor kerül rá – mindenesetre az USA szavahihetőségét ássa alá Szíriában a jelenlegi és esetleges jövendőbeli szövetségesei szemében. Alig több mint egy éve Washington még azt tervezte, hogy segít az arab–kurd SDF-nek egy 30 ezres határőrizeti erőt felállítani Szíria keleti részén. Most viszont Törökországot ajándékozta meg azzal, hogy hátat fordított a szíriai kurdoknak. ¬
