A tanítónő

Az izraeli Nadav Lapid 2014-es szerzői filmjének azonos című, Sundance Filmfesztivál-díjas remake-je az eredeti mű amerikai környezetbe adaptálása, apró változtatásokkal. Sara Colangelo író-rendező munkájának (anti)hősnője, Lisa Spinelli (Maggie Gyllenhaal) 20 éve tanít egy New York-i általános iskolai előkészítőben, és nem pusztán a bőrében érzi magát ramatyul, hanem a XXI. században is. Kiábrándítja mindaz, ami nem egyezik a hagymázas eszméivel, így csalódik a tengerészgyalogsághoz beállni kívánó fiában és a közösségi médiától függő kamasz lányában is. Egy nap tanúja lesz, hogy ötéves tanítványa, az indiai származású Jimmy Roy (Pavel Sevak) föl-alá járkálva mondja el meghökkentően érett versét. Spinelli rátalál a küldetésére: ezután a felnőtteknek tartott költészeti órákon a sajátjaiként olvassa föl új „Mozartja” alkotásait. Majd fokozatosan kicsúszik a lába alól a talaj. A végig feszült hangulatot teremtő, a ragyogó Maggie Gyllenhaal játékára épülő opus lélektani drámából fordul át thrillerbe, miközben megannyi dilemmát vet föl anélkül, hogy megválaszolná. Kérdéses például, hogy valóban Jimmy elmeszüleményei-e a versek. Miért nem ébred föl senkiben a gyanú, hogy a dilettáns versfaragó Lisa hirtelenjében lírikusi tehetséget mutat, miközben egy bizonyos Annához írja a sorait, vagy egy kisfiú stílusában szólal meg? Mindennél lényegibb azonban A tanítónő alapállítása: mi mindenre képes az ember, ha a valóságot ideákra cseréli, és a valóságon számon kéri az ideáit – tegye ezt akár a klasszikus, XIX–XX. századi kultúraeszmény vagy a nagybetűs költészet nevében, afféle zavaros identitású, múltban rekedt művészetrajongóként.