Régi célok, új pénzek

Új támogatási célokat jelölt meg egy múlt heti kormányhatározat, amelyben az Emberierőforrás-fejlesztési operatív program (efop) idei fejlesztési keretei szerepelnek. Ezekre a célokra az év második felétől lehet pályázni. Részben folytatódnak korábbi programok, a kórházi fertőzések megelőzésére tavaly meghirdetett 3 milliárd forint összértékű projekt például további 2,7 milliárddal bővül. Az alapellátás fejlesztésére kiírt, összesen 5 milliárdos tavalyi keretet most 25 milliárd forinttal szándékszik megtoldani a kormányzat – uniós forrásból. Az onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztésére 12,5 milliárd forintra lehet pályázni. A koronavírus-járvány során elégtelennek bizonyult laboratóriumi kapacitás bővítésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ címzetten 3,8 milliárd, ehhez pedig a költségvetésből önerőként további 1,6 milliárd forintot kaphat, a Honvédkórház pedig hasonló célra 3 milliárdra számíthat. A két labor fejlesztésére szánt uniós pénz némileg kevesebb, mint az ugyanebben a közlönyben részletezett Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programnak az a 7 milliárdos tétele, amit az Orbán Ráhel kitüntetett figyelmével kísért divat- és dizájnipar kis- és középvállalkozásai érdemelhetnek ki.