Elárvultan

„Ritka, hogy valaki ilyen sokféle filmet csináljon, ahhoz képest, hogy számszerűen milyen kevés filmje van” – hívta fel a 2011-ben elhunyt Herskó János életművének egyik paradoxonára a figyelmet Lányi András, aki a filmrendezést több évtizede tanárságra cserélte. Herskó tanítványa szerint az örökké kísérletező mester munkái „csak” annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy egyaránt „éles elmeéllel, játékos meseszövéssel és nagy elbeszélői kedvvel” készültek. Disszidálásával, az értelmiség sajátos kelet-európai öngyilkosságával Herskó az életművét is jószerével kiiktatta a magyar film történetéből. Az egykor sok százezer nézőt moziba csalogató alkotásai elfeledtetéséhez persze a Kádár-korszak sértődött korifeusai – köztük elsősorban is a szocialista kultúrpápa, Aczél György – nagyban hozzájárultak azzal, hogy a „hazaáruló” munkáit betiltották.

A mozik műsoráról nemcsak a „búcsúfilmjét”, az önmarcangolását (ön)iróniába csomagoló, a létező szocializmus elviselhetetlenségéről és a kompromisszumkötő értelmiségi magatartás csődjéről meditáló N. N. a halál angyala című alkotását vették le, de az akkor egyetlen, „királyinak” csúfolt televízióban korábbi művei is sugárzási tilalom alá kerültek. Így az 1958-as, Gelléri Andor Endre novelláiból készített Vasvirág is dobozba került. Pedig ez a film Törőcsik Mari pályájának fordulópontja. A Körhinta című első, átütő erejű, Fábri Zoltán rendezte opusszal ugyanis a színésznőt – Herskó megfogalmazásával – a „kicsit búvalbélelt parasztlány” szerepébe skatulyázták, amelyből a Vasvirágban az 1930-as évek külvárosi démonaként tört ki a filmszínészként parádésan debütáló Avar István oldalán.

Két évvel később a Két emelet boldogsággal a rendező a nézhető és mulattató szocialista szappanoperát teremtette meg. 1963-ban aztán leforgatta a legtöbb vitát kiváltó filmjét, az 1956-tal is foglalkozó Párbeszédet, amely a kor kívánalmai szerint olykor bizony ellenforradalmároz is. Ám a „politikai, ideológiai melodráma” valódi üzenete – ahogy az Muhi Klára értő elemzésében olvasható – a „privát élethez való jog visszaperlése, melyen a történelem Kelet-Európában magától értetődő természetességgel szokott átgyalogolni”. Az 1967-es, a magyar új hullámot megalapozó, a játékfilmet dokumentumfilmmel elegyítő Szevasz, Vera a mindenkori, a feudalizmusban rekedt magyar valóság máig érvényes látlelete.