Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
BUKOTT ÍR POLITIKUSOK

Vacsora járvány idején

Eddig három vezető ír politikus, Dara Calleary mezőgazdasági miniszter, Phil Hogan uns kereskedelmi biztos és Jerry Buttimer, a szenátus alelnöke kényszerült lemondani, mert részt vettek a parlament golfegyesületének fogadásán, ahol nem tartották be a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályokat. Az összejövetelen még megfordult hat szenátort pártjuk kizárta a frakcjukból, és egyre nagyobb nyomás nehezedik a legfelső bíróság egyik tagjára is, hogy távozzon. A Golfgate néven elhíresült botrány felháborodást keltett, mert kiderült, hogy az augusztus 19-ei fogadáson, a nyugat-írországi Clifden városka hoteljében 81 meghívott jelent meg. A termet két részre osztották, hogy megfeleljenek annak az előírásnak, hogy zárt térben ötven főnél többen nem tartózkodhatnak egyidejűleg. A kormány éppen a vacsora előtti napon szigorított azonban a szabályokon, hat főre mérsékelve a maximális létszámot, az üzletek és az éttermek kivételével. A lemondásoknak európai hatásuk is volt, mivel a napokig hallgató, majd hárítani próbáló Hogan távozásával az Európai Bizottságban megüresedett az egyik legfontosabb poszt. Épp akkor, amikor fel kellene gyorsítani a koronavírus-járvány miatt megtorpant Brexit-tárgyalásokat, amelyekben a kereskedelmi biztos fontos szerepet játszik.