Kesztyűstollak
Miközben a világlapok 1940 őszétől bőszen találgatták, ki állhat Trockij „magányos” gyilkosa mögött, a mindinkább kézivezérelt magyar sajtó még az összeesküvés gondolatát is elvetette, nehogy megorroljon az ideiglenes „szövetséges” szovjet diktátor, Sztálin.

A Cseka-alapító Feliksz Dzerzsinszkij temetésén 1926-ban a hóhér Sztálin (jobbra, gyászszalaggal) és későbbi áldozata, Trockij (a háttérben szemüvegben). Elvben barátok

Jégcsákányosmegoldás
Trockij likvidálásának lebonyolításáról mind ez idáig nem kerültek elő titkosszolgálati dokumentumok, más források árulkodó adalékaiból azonban már sok minden rekonstruálható az Utka (Kacsa) fedőnevű titkos szovjet hadműveletről – mondja a HVG-nek Szilágyi Ákos, az orosz-szovjet korszak kutatója. A merényletben kiemelkedő szerepet játszó személyeket például egy 1941-es kitüntetési javaslat alapján lehet egyértelműen beazonosítani. „Az NKVD munkatársainak egy csoportja 1940-ben sikeresen végrehajtott egy különleges megbízatást” – indokolta a rettegett szervezet akkori irányítója, Lavrentyij Berija a Sztálin elé terjesztett javaslatát. A listára a pártvezér kegyesen rábólintott. E 2006-ban publikált dokumentum tanúsága szerint csupán annyit firkantott a szigorúan titkos jelzetű előterjesztésre, hogy a Lenin Rend, a Vörös Zászló, illetve a Vörös Csillag Érdemrend odaítélése „bez publikacii” vagyis nyilvánossággal nem megosztható hír maradjon. A jégcsákányforgató Ramón Mercader plecsnijét állítólag az anyja vette át (a sajátja mellett), merthogy az akció előkészítésében és lebonyolításában „Merkader Karidad Ramonovna” is igen aktívan közreműködött.
Az 1937-ben – emigrációja sokadik helyszínére – Mexikóvárosba érkezett Trockijnak kétségkívül nagy befolyása maradt a nemzetközi munkásmozgalomban, s ott ostorozta a sztálini Kominternt, ahol csak tudta. Egykori elvbarát elvtársának, a „tévedhetetlen” diktátor történelmi tévedésének titulálta például, hogy a kommunizmus fő ellenségének a világban tért hódító nemzetiszocializmus helyett a szociáldemokráciát nevezte ki.
„A trockista mozgalomban az egyetlen komoly politikai figura maga Trockij. Ha Trockijnak vége, a Kominternt fenyegető veszély elhárul” – ezzel adott parancsot Sztálin a nála egy évvel ifjabb, ám a jelentésekben csak Sztárikként, vagyis Öregként emlegetett vetélytárs kiiktatására a likvidálások NKVD-s szakértőjének, Pavel Szudoplatovnak. Aki – az 1997-ben, a halála után egy évvel megjelent – emlékirata szerint a feladatot az ez irányú tehetségét a spanyol polgárháborúban „Pablo” és „Kotov” elvtársként megcsillogtató rezidensnek továbbította. E szuperügynök, Naum Ejtingon biztosra akart menni, két terrorista csoportot is szervezett. Májusban a nemzetközi hírű mexikói festő, David Alfaro Siqueiros húszfős gépfegyveres kommandója azonban nem járt sikerrel. Ekkor vetette be Ejtingon a „magányos” nagyágyút, Mercadert, akinek anyjával néhány évvel korábban, még Spanyolországban szűrte össze a levet – magánéletileg és mozgalmilag. A hamarosan szintén beszervezett Ramón azért lehetett az akció kulcsfigurája, mert korábban Párizsban elcsavarta annak a trockista leányzónak, Sylvia Ageloffnak a fejét, aki Mexikóban Trockij önkéntes titkárnője lett. A szolgálatkész Ramón hónapokig tartó munkával olyannyira minden gyanún felül állóvá tette magát, hogy a végzetes napon a testőröknek még az sem tűnt fel, hogy a mindennapos vendég a fullasztóan napsütéses időben esőköpenybe burkolózva érkezett, az alá rejtve tőrt, pisztolyt és jégcsákányt. Ez utóbbit rántotta elő az első adódó pillanatban, s hátulról hatalmas csapást mért áldozata fejére. A velőtrázó ordításra Trockij két titkára is berontott a szobába, az eszméleténél maradt politikus azt ismételgette, nehogy agyonverjék, mielőtt be nem vallja, ki volt a megbízója.
Az akciónak szerves alkotórésze volt az a merénylet napjára, augusztus 20-ára datált, francia nyelvű „dezinformációs” levél, amelyben az igazságosztó „Jacques Mornar” például azt (is) állította, hogy áldozata imperialista ügynök, s őt arra akarta rávenni, utazzon a Szovjetunióba, és végezzen egy sor szovjet vezetővel, mindenekelőtt Sztálinnal. A tettéért az akkor Mexikóban kiszabható legnagyobb büntetést, két évtizedes börtönt Mercader hallgatagon töltötte ki, majd megbízói konspiratív úton Moszkvába menekítették, ahol bensőséges ünnepség keretében a Szovjetunió Hőse kitüntetést is átvehette.
A láb alól eltett Trockij nézetei és írásai a Szovjetunióban, majd a világháború után a vazallus államokban is teljes anatéma alá kerültek. A trockizmus – néhány röpke évtől eltekintve – az utód Oroszországban ma is szitokszó. Az „elfajzott irányzat” zsidó származású, külföldiekkel kapcsolatot tartó névadója pedig kiváló eszköz a mai Oroszországban egyre népszerűbbé váló Sztálin tisztára mosdatásához is. A régi-új hivatalos történelemszemléletet hűen tükrözi az a 2017-ben az orosz állami televízióban bemutatott (s tavaly óta a Netflixen is elérhető) minisorozat, mely szerint például a „zsidók és a németek fizetett” ügynöke, Trockij beszélte rá a vonakodó Sztálint a halálbüntetés visszaállítására. Így a koholt perekben elítéltek ezrei nem a népek atyjának, hanem az orosz (grúz) lélektől idegen hazaárulónak „köszönhetik” a kivégzésüket. Merthogy Oroszország bajait mindig az okozta és okozza – szajkózza a filmsorozat is –, hogy a külföld megpróbál beleszólni az ország ügyeibe.