Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
ÚJ JAPÁN KORMÁNYFŐ

Biztosra mentek

A folyamatosságot és a stabilitást választották a Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) képviselői és regionális vezetői, amikor hétfőn egy tokiói luxusszállodában a betegségére hivatkozva lemondott Abe Sinzo miniszterelnök utódjaként nagy többséggel a nála 6 évvel idősebb, 71 éves Szuga Josihidét nevezték meg. Mivel az LDP-nek a kisebbik koalícs partnerével, a buddhista gyökerű Komeitóval kétharmados többsége van a parlament alsóházában, biztosra vehető Szuga kinevezése a kormányfői posztra. Szuga elvileg Abe 2021 szeptemberéig tartó mandátumát tölti ki az LDP élén, és addig választást sem kell krnia, de elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy októberben az urnákhoz szólíthatja a japánokat, hogy megerősítse a legitimitását. Sok múlik azon, hogyan tudja kezelni a koronavírus-járványt és az ennek következtében bekövetkezett gazdasági visszaesést. Azt várják tőle, hogy folytatja elődje gazdasági és külpolitikáját. Míg Abe politikusdinasztia tagja – az apja külügyminiszter, a nagyapja kormányfő volt –, a még honfitársai közül is kitűnve munkamáns Szuga szegény vidéki parasztcsaládból került a japán politika csúcsára.