Aszürkeárnyalatai

A biocement, illetve -beton előállítására számos módszert dolgoztak ki világszerte. A virginiai CeraTech például a hagyományosabb utat követi: a cementet döntően szénerőművek pernyéjével, kisebb részben saját fejlesztésű, folyékony adalékanyagokkal váltja ki. A cég szerint a gyártás során lényegében nem szabadul fel szén-dioxid, és a vízfelhasználás is csupán fele a szokásosnak. Az ausztrál Zeobond ugyancsak erőművi pernyét, illetve kohósalakot használ, hogy mesterséges kőzetet – úgynevezett geopolimereket – állítson elő, ami aztán a zöldbeton alapja lesz; igaz, háromszoros áron.

Teljesen másfelől közelít az észak-karolinai bioMason. A startupnál baktériumokat, kalciumot és nitrogént adagolnak a keverékhez, amelyből az organizmusok kalcium-karbonátot, tulajdonképpen mészkövet hoznak létre. A folyamat némileg hosszabb, mint a hagyományos cement esetében, hiszen négy napig is eltart, de szobahőmérsékleten végbemegy, és akár a szétbontott, megsérült betont is képes megkötni az új anyag.

Mészkő előállítása a célja azoknak a próbálkozásoknak is, amelyek szén-dioxidot juttatnak a betonba. A kanadai Carbon­Cure például folyékony formában fecskendezi az üvegházhatású gázt a friss betonba, minek hatására ugyancsak kalcium-karbonát képződik, jelentősen csökkentve az építőanyag cementigényét és emisszióját. A cég szerint ha a világ összes betonkeverője erre a technológiára állna át, az annyi szén-dioxiddal csökkentené a globális kibocsátást, mintha egy csapásra 150 millió autó tűnne el az utakról. A kaliforniai BluePlanet szintén szén-dioxiddal kísérletezik. Az erőművekben megkötött gáz és egyéb ipari melléktermékek segítségével állítja elő a betongyártás alapanyagát: a mesterséges mészkövet.

Bár számos építmény készült már reformbetonból, ma még nincs egyedüli üdvözítő zöldtechnológia, a megoldás alighanem többféle módszer keveréke lesz – vélekedett a The New York Timesnak nyilatkozó Jeremy Gre­gory, a fenntartható betont kutató agytröszt, a Concrete Sustainability Hub igazgatója. Addig is vannak, akik a legegyszerűbb eszközökkel próbálják mérsékelni a beton környezeti hatásait. Több kikötővárosban, így például Hongkongban, ahol a nagy beépítettség miatt lassan elhal a tengerpart élővilága, úgynevezett bioblokkokat applikálnak a vízbe nyúló szürke falfelületekre. Ezeknek az egyébként kohósalakból készült betonelemeknek jóval változatosabb – töredezettebb, résekkel és kiemelkedésekkel szabdalt – a felszíne, mint a teljesen sima beton védműveké, így meg tudnak telepedni rajtuk a rákok, puhatestűek, kagylók és egyéb organizmusok.