Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Orbán-esszé

Beszédes

Szokásos kötcsei, illetve tusnádfürdői elmélkedései helyett a járvány miatt írásban osztotta meg stratégiai gondolatait híveivel Orbán Viktor. A Magyar Nemzetben hétfőn közölt esszé alapvetően harci felhívás a másfél év múlva esedékes választásra. Mint már sokadszorra, Orbán szerint újfent a nemzet élete a tét, s ha nem ők nyernek, romlás és pusztulás vár az országra. A választási felhívást olyan esszébe csomagolta, amely több helyen is ellentmondásos, ugyanakkor komoly politikai tartalmat is akar hordozni. Az egész szöveget jellemző Nyugat- és liberalizmusellenesség ismert a magyar esszéirodalomban, a két világháború közötti szélsőjobboldali folyóiratok és lapok kedvelt toposza volt. Az viszont, ahogyan Orbán a liberalizmust szidja, még a történelmi tényeknek is ellentmond. A német és az osztrák kereszténydemokrata pártok kormányzati koalícja a szocldemokratákkal és a zöldekkel szerinte egyszerűen perverz. S bár a szöveg szerzője kereszténydemokratának nevezi magát, populista eszmefuttatásával lényegében megtagadja az egész második világháború utáni kereszténydemokrata tradíct.