Fülszöveg
Aküzdésmaga
„Ez a harc lesz a végső” – énekeltük lelketlenül az iskolai ünnepélyeken, nemigen értettük, hogyan lesz nemzetközivé a világ, de azt sejtettük, hogy a kopár iskolaudvar 93 ezer négyzetkilométeres körzetében semmiféle harc nem folyik. Azt csak később tudtuk meg, hogy a politikában meg az életben a harcokat általában a lázas látszatcselekvés helyettesíti. Aki tapossa maga alatt a vizet, nem halad ugyan, de nem is süllyed el. Miért lenne másként ez a járványkezelés esetében? Orbán Viktor tudja, hogy a gazdaság nem állhat le, hiába dönt csúcsokat a fertőzöttek száma, a kormány legnagyobb gondja, hogy minden héten kitaláljon valamit, amiről úgy tűnik, a járvány mérséklését szolgálja, de nem lassítja a gazdaságot.