Nemmese
Lehetnek-e a menekültek után a melegek az újabb ellenség Magyarországon? Igény volna rá. A nyílt támadástól visszariad a hatalom, de elindult a jog és a méltóság korlátozása felé.

Felszított indulat

Alengyelrecept
Akár a győzelmet eredményező különbséget is jelenthette a rendszerváltás utáni legszorosabb eredményt hozó lengyelországi elnökválasztáson júliusban, hogy a kormányzó jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) új ellenséget talált jelöltje, az újrázó Andrzej Duda kampánya számára. Öt éve a migránsok voltak a mumusok, ezúttal viszont a melegek. Ami a két csoportban közös, hogy egyiknek a képviselőiből sem lát túl sokat az a vidéki konzervatív szavazóbázis, amelyet sikeresen mozgósítottak az emlegetésükkel. A taktika már a tavalyi európai parlamenti és a lengyel parlamenti választáson is bejött, így a korábban mérsékelt hangot megütő Duda – akire a kormány rábízta a járvány miatti szociális mentőintézkedések bejelentését – a kampány finisére előhúzta a melegkártyát. Erre azért volt szükség, mert a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Polgári Platform (PO) lecserélte a közvélemény-kutatásokban a vert mezőnyben szereplő jelöltjét, és helyette Rafal Trzaskowskit, a népszerű varsói polgármestert állította. Ő pedig védelmet ígért Varsóban a melegközösségnek, és polgármesterként elsőként vett részt a főváros Pride-felvonulásán. Így az ő befeketítését szolgálta, hogy Duda a Szovjetunió által Lengyelországra erőltetett kommunizmussal állította párhuzamba az LMBT-ideológiát, és családvédelmi chartát hirdetett, amelyben kizárta a melegházasság legalizálását. Más kérdés, hogy ez utóbbit a magyarhoz hasonlóan a lengyel alkotmány sem engedi, a lengyelek többsége nem támogatja, és Trzaskowski is csak a bejegyzett élettársi kapcsolat mellett állt ki. A PO jelöltje hiába nyert Varsóban és a nagyvárosokban, a keleti és déli országrészt s általában a vidéket, vele pedig a választást is elveszítette.
Az ellenségkép hatékonynak bizonyult. A kormányzati ellenőrzés alatt álló köztévé és a PiS-t támogató katolikus egyház által is felerősített üzenet annyira célba talált, hogy csaknem száz dél- és kelet-lengyelországi önkormányzat „LMBT-mentes zónának” minősítette magát. Erre válaszul az EU hat, ilyen deklarációt tett településtől az európai értékek megsértésére hivatkozva megvonta az uniós társfinanszírozási támogatást. Bár a legmagasabb összeg sem érte el a 30 ezer eurót, a lépést szimbolikusnak szánták. Ahogy azt is, hogy Duda második eskütételén számos ellenzéki képviselő a melegmozgalom jelképévé vált szivárvány színeit viselő ruhákban, illetve szájmaszkokkal jelent meg. ¬ NAGY GÁBOR
