Elvesztett kontroll

Szomorú rekordot rögzíthettek a koronavírus-járvány magyarországi terjedését követők október második hetében: a napi halálos áldozatok átlaga elérte a húsz főt. A legsúlyosabb tavaszi időkben ez a szám 14 volt. Az őszi trend pedig továbbra is felfelé mutat, e hét elején már volt olyan nap, amikor a hivatalos közlés szerint huszonnyolcan haltak meg. Orbán Viktor a járvány második hullámát kísérő, Európában kifejezetten enyhének számító óvintézkedéseket azzal indokolta, hogy a tavaszi helyzetből tanulva nem a fertőzések számát, hanem a halálozási adatokat figyelik. A kormányzat azonban újabb intézkedések helyett azt reméli, hogy a 10 napos őszi tanítási szünet alatt „kisöprődik” az iskolákból a vírus, ahogy azt Maruzsa Zoltán államtitkár elmondta. A járvány valódi ellenőrzéséhez kiterjedt tesztelésre lenne szükség, ám erre a mostani fertőzési adatok mellett nincs megfelelő kapacitás. „A naponta jelentett esetszámok már nem tudnak megfelelő iránymutatást adni arra, hogy mi a valós trendje a járványnak” – mondta az elégtelen mennyiségű teszt kapcsán Röst Gergely, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infektológiai monitoring teamjének munkacsoport-vezetője az Inforádiónak. Ez nem jelent mást, mint hogy a hatóságok elvesztették a kontrollt a járvány felett.