Hazafiasjátékok

A Bellingcat, valamint a brit és amerikai titkosszolgálatok jelentéseinek láttán a szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a nyugati ügynökök kényük-kedvük szerint járkálhatnak be és ki az orosz polgári és katonai szolgálatok, a belügyminisztérium, valamint a különféle távközlési szolgáltatók nyilvántartásaiba. Az oknyomozók egyebek mellett tudják ugyanis, ki kivel és mikor beszélt telefonon, kinek milyen sorszámú az útlevele, ki milyen rendszámú autót vezet, s ki mikor és melyik katonai egyetemre vagy főiskolára iratkozott be, és ott mit tanult.

A személyes dokumentumokkal kapcsolatos információk jó részét a Moszkva és Szentpétervár aluljáróiban, s az utóbbi időben az interneten is megvásárolható – különféle állami hivatalokból adatbázisaiból kimásolt – CD-lemezeken lehet megszerezni. A szemmel láthatóan házilagos eszközökkel készült másolatokat minden évben frissítik, s alighanem a külföldi szolgálatok emberei az elsők, akik megveszik azokat.

Az is igaz, hogy az ügynökök és a szolgálatok sokszor óvatlanul viselkednek. A Szkripal-merénylet egyik feltételezett elkövetője például a katonai hírszerzés központjának címét adta meg a repülőtéri taxirendeléskor, és a számlát elhagyta Nagy-Britanniában. Az is hibának számít, hogy a hat GRU-s, akik ellen most az USA-ban vádat emeltek, ugyanazon a címen – a katonai hírszerzés egyik épületében – jegyezte be az autóját. A Bellingcat értesülései szerint a Szabadság utca (ulica Szvobodi) 21-es házának – egyébként nem is létező – V lakását összesen 47 ember adta meg lakcímként a forgalmijában. Mivel pedig a hat emberről tudni lehet, hogy a GRU-nak dolgoznak, az is valószínű, hogy a többi „lakónak” is köze van a hírszerzéshez.

Ugyancsak magukat buktatják le a GRU azon ügynökei is, akik egymást követő sorszámú útlevelekkel utazzák körbe a világot. A hasonló számú úti okmányok már a Szkripal-merénylet után feltűnést keltettek, és ahogy a forgalmiban megadott lakcímek, a sorszámok alapján is beazonosíthatóvá válnak a hírszerzés egyébként talán még ismeretlen ügynökei.