Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
SÚLYOSBODÓ COVID-VÁLSÁG

A legrosszabb hét

Vesztésre áll a világ a koronavírus-járvány elleni harcban: már félmill körül alakul a napi új fertőzések száma, s miközben 44 mill vírushordozót regisztráltak, a halálos áldozatok száma megközelíti az 1,2 millt. Európában sorra hozzák a mind szigorúbb korlátozó intézkedéseket, Szlovénban lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be, ami azt jelenti, hogy senki sem hagyhatja el azt a várost, illetve járást, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcíme van. Az országban ismét bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, az iskolák pedig – az alsós osztályok kivételével – digitális oktatásra álltak át. Csehországban, ahol a múlt hét végén már napi 15 ezer új fertőzöttet találtak, éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, s a kormány közölte, további szigorítások várhatók, és komolyabban ellenőrzik a már érvényben lévő intézkedések betartását is. A Covid–19-pandémia kiindulópontjának számító Kínában, ahol eddig még nem jelent meg a második hullám, az utóbbi napokban egy egész várost és környékét tesztelték, miután Kasgarban a rutinellenőrzések során találtak néhány beteget. Vasárnap 2,8 mill embert vizsgáltak meg, s a hét elején folytatódott az általános tesztelés. A legtöbb fertőzött – kilencmill – az USA-ban van, a második helyen álló Indban nyolcmill vírushordozót regisztráltak.