Beaumarchais: Figaro házassága

Budaörsi Latinovits Színház

Bravúros a szerző majdnem kétszázötven éves darabja, amely máig a színházi repertoárok egyik kedvence. Klasszikusan szórakoztató, a bonyodalmak látszólag csak keszekusza szerelmi szálakból szövődnek, de a felhőtlennek látszó mulattatás alatti mélyrétegek a mai társadalom kritikáját is magukban rejtik. Gondolhatnánk, hogy elavult a konfliktus, amelyet az első éjszaka jogát korábban önként eltörlő, a cselekmény pillanatában önérdekből mégis érvényesíteni akaró földesúr robbant ki, aki kénye-kedve szerint ugráltatja szolgálóit, játssza ki a feleségét. Ma talán nem szegik meg az adott szót, nem élnek vissza a hatalommal, nem dívik az uralmi önkény és a gyomorforgató macsóság? Az 1778-as bemutató után több európai országban betiltották a vígjátékot. De nem a komornát, az inast és a többieket megalázó grófi viselkedés miatt. A „forradalom szálláscsinálójának” kiáltották ki a színművet, mivel abban a cselédek végül megleckéztetik az urukat. Amnesztiát Mozart­nak köszönhetően kapott a darab, amikor ő szövegkönyvírójával operaszínpadra állította a történetet. Alföldi Róbertnek nem ez az első találkozása a művel, a mostani előtt már húsz éve is megrendezte, és korábban kétszer játszotta Figarót. Az operarendezésben is jeleskedő művész leleményesen belecsempészi a prózába a műfaj stílusjegeit: van „nyitány”, és felfogható Figaro nagyáriájának, amikor az inas feltételezett megcsalatásának éjszakáján kilép a díszletből. A nézőtér megvilágosodik, és ő számba veszi, mi mindent követelt tőle a világ az előrejutásért, és gyanítja, hogy a társadalmi rétegződés soha nem lesz a múlté. Az előadás fő és elért célja persze a mulattatás. Ezt szolgálják a parodisztikusan túljátszott szerepek, a szándékolt harsányság, a fergeteges tempójú beszéd, a kabaréba illő mozdulatok, a túlfeszített helyzetkomikum, a csattanó poénok, amelyeket fokoz a „távolságtartás” emlegetése, meg a színészeken a maszk, amitől az intim jelenetekben azért megszabadulnak. Szolidaritás ez a szürreális jelmez a nézőkkel, akik kénytelenek a szájat-orrot eltakaró kötelező „ruhadarabban” hahotázni két felvonáson át.