Emigrálása után 31 évvel, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor „illetlenül” hosszú, ám annál figyelemreméltóbb sírbeszéddel tért vissza, s köszönt be ismét a magyar nyilvánosságba a múlt héten, 97. évében Párizsban elhunyt Méray Tibor.
Méray Tibor 90. születésnapján. Elakadt a szava
túry gergely
Jóvátétel
„Azt, hogy mit gondolok egykori sztálinista önmagamról, nem most és nem Párizsból mondom el” – felelte 1989 júniusában az évtizedek utáni első hiteles hazai megszólalásakor az akkor még igen fajsúlyos napilapnak, a Magyar Nemzetnek adott interjújában Méray Tibor. Kezdő újságíróként kétely nélkül szolgálta a kommunista pártot, Észak-Koreáról zengett hősi éneket, a Sztálin halálát követő eszmélés után viszont a politikai vakságukat önmaguknak megbocsátani nem tudó, „a jóvátehetetlent jóvátenni” igyekvő revizionisták „szóvivője” lett, a pártlap Szabad Nép egyik lázadójaként 1954-ben (majd másfél évvel később, a Petőfi Kör sajtóvitáján is) elengedhetetlennek mondta a szellemi „tisztító vihart”, a sajtó és az ország teljes szabadságát.
A forradalom leverése után családjával és jóbarátjával, Aczél Tamással együtt emigrált, utóbbival azonnal munkához látott, s Tisztító vihar címmel papírra vetették töredékes emlékiratnak aposztrofált írói naplójukat a forradalom előzményeiről. A második tervezett könyvük megírása már Mérayra maradt (Nagy Imre élete és halála). E két kötet nemcsak első krónikája volt a forradalomnak, hanem máig megkerülhetetlen forrása az 1956-tal foglalkozó, immár könyvtárnyira duzzadt szakirodalomnak. A legendás ikerkönyvek először angolul, majd számos idegen nyelven jelentek meg, a magyar nyelvű kiadások példányai az 1970-es évek óta szellemi csempészáruként keltek át a határon. A magyar szamizdatkészítők erkölcsi kötelességüknek tekintették e művek közreadását, s 1988-ban egy új magánkiadó százezer (szétkapkodott) példányban „hivatalosan” is megjelentette Méray Nagy Imre-biográfiáját.
A szerző nevéhez azonban nem csupán e kötetek tapadnak, élete szétszálazhatatlan az 1957 óta Nyugaton megjelenő – s általa 28 éven át 1956 „nemzetegyesítő” szellemében (fő)szerkesztett – Irodalmi Újsággal. Amelyet nem emigrációs, hanem kényszerűen külföldön szerkesztett magyar lapnak tekintett, vigyázó szemét minduntalan Budapestre vetette. És elsősorban neki köszönhető, hogy a francia főváros nevezetes temetőjében, a Pere-Lachaise-ben a magyarországi temetetlen halottak jelképes síremléket kaptak 1988 júniusában.
Majd’ 97 esztendeje alatt több emberre elegendő életművet hozott létre. Nemzetközi szinten magasan jegyzett politológiai szakértője volt a kínai–szovjet kapcsolatoknak. A Catch Me a Spy (Fogjál nekem kémet) című regényéből készült vígjáték 1971-ben Kirk Douglas főszereplésével lett kasszasiker a világ mozijaiban, leszámítva persze Magyarországot. Ahol korábbi, 1956-os forgatókönyvével, A csodacsatárral hiába írta be magát kitörölhetetlenül a magyar filmtörténetbe, mert az 1957-ben néhány újraforgatott jelenettel bemutatott opus stáblistájáról az éber cenzorok (vagy a találékony rendező, Keleti Márton) kitakarták a nevét. Oda visszaírni még az azóta felújított kópiákra sem sikerült – úgymond technikai okok miatt.
