Mimaradazünnepből?

Bár az advent szinte egyidős a kereszténységgel, az első írásos emlék csak 380-ban, a zaragozai zsinaton született, amikor a tanácskozás résztvevői arra buzdították a híveket, hogy december 17-e és január 6-a között mindennap jelenjenek meg a templomban. A mostanihoz hasonló előírások az V. században születtek meg: a karácsony előtti böjti időszak Szent Márton ünnepével, azaz november 11-ével kezdődött meg, a böjt pedig fokozatosan átalakult liturgikus időszakká. Az 1073-ban a pápai trónra került VII. Gergely négyre csökkentette az adventi hetek számát.

A fenyőágakból font, és négy gyertyát – a bűnbánatot jelképező három lilát és az örömöt szimbolizáló rózsaszínt – tartó koszorú a XIX. század közepén jelent meg. A hagyományok szerint az első adventi koszorú egy berlini árvaházban készült el: Johann Heinrich Wicher evangélikus lelkipásztor egy 24 gyertyával díszített abroncsos csilláron jelezte a türelmetlen gyerekeknek, hogy mennyi idő van még vissza karácsonyig. Magyarországon jóval később, a XX. század közepén jelentek meg a templomokban a koszorúk.

Az advent másik jelképének számító naptárak ugyancsak a gyermeki türelmetlenségnek köszönhetők. Már egy 1851-ben megjelent angliai gyermekkönyvben is szó esett arról, hogy a gyerekek december elejétől kezdve minden este kapnak egy kis képrészletet, és amikor összeáll a 24 részes egész, akkor jön el karácsony napja. Az általunk ismert naptár „feltalálója” a német Gerhard Lang, pontosabban az édesanyja: az 1974-ben, 93 évesen meghalt Lang kisgyermekkorában minden évben kapott egy dobozt, aminek a tetejére 24 kis tasakban 24 süteményt varrt az édesanyja, s ő naponta csak egyet csomagolhatott ki. 27 éves korában Lang forgalomba hozta első adventi naptárát, ezzel megteremtve a ma már világszerte ismert hagyományt.

A kalendáriumok mostanra annyira hétköznapjaink részévé váltak, hogy már a házi kedvenceknek, a kutyáknak és a macskáknak is készülnek jutalomfalatokat rejtő adventi naptárak.