Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
MAGYAR GAZDASÁG

Lerobbanó formában

Csupán az informács-kommunikács, a kereskedelmi, a pénzügyi, illetve az egészségügyi-szoclis ágazat teljesítménye haladta meg az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbit, az összes többi mínuszban volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gyorsjelentéséből. A hazai össztermék 4,6 százalékkal zsugorodott, ezen belül a háztartások fogyasztási kiadásai 2,7 százalékkal, a beruházások pedig 13,7 százalékkal estek vissza. Bár a második negyedév összeomlásszerű kríziséből a július–szeptemberi időszakban elkezdett kilábalni a gazdaság, a járvány második hullámának erősödése és a nyomában elrendelt korlátozások ezt a folyamatot visszavetették. Varga Mihály pénzügyminiszter friss prognózisa szerint a hazai össztermék az év egészében 6,4 százalékkal zsugorodik, az államháztartás hnya a GDP 9 százaléka körül alakul, az államadósság a tavaly év végi 65,4 százalékról a GDP 78–80 százalékára emelkedik. Utóbbi részben a költségvetési adóbevételek elmaradásának és a kiadások megugrásának, részben a hazai össztermék csökkenésének tulajdonítható. A beruházások visszaesésén belül a feldolgozóipari és az építőipari invesztíck a harmadik negyedévben nagyobbat zuhantak, mint a másodikban, ami arra utal, hogy a korlátozások feloldása után a kibontakozás is elhúzódhat, és az idei veszteséget jövőre aligha fogja bepótolni a gazdaság. Mindeközben az idei esztendő eddigi időszakában a keresetek csaknem 10 százalékkal nőttek. A bruttó átlagkereset 395 ezer, a nettó 262 ezer forint volt – de a KSH csak a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásokban és a költségvetési szférában kifizetett béreket átlagolja. Az augusztustól októberig tartó időszakban 202 ezren válaszolták azt, hogy a megkérdezés hetében nem volt keresetük, ez 4,3 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. A regisztrált munkanélküliek száma októberben 306 ezer, novemberben 296,5 ezer volt. Bár az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint a csökkenés negyedik hónapja tart, ebbe belejátszik, hogy Magyarországon csupán három hónapig jár álláskeresési támogatás.