Ki nyel ma? Orbán portyái az EU-ban
Fókuszban
Tartalomjegyzék

Kinyelma?OrbánportyáiazEU-ban

Az apátság kötelezettséget vállal, hogy ha a kisbirtokos fiúörökös nélkül éri el azt az életkort, amikor már csak korlátozottan alkalmas fizikai munkára, úgy élete hátralévő részében eltartja a családját; cserébe a kisbirtokos halála után a föld az apátságra száll. Ezt az életjáradéki szerződést a IX. században kötötte a Sankt Gallen-i kolostor. Történelmi fogalmaink szerint az ököljog volt az egyetlen, ami ebben a korszakban az emberi viszonyokat szabályozta. A világi hatalmasságokra ez igaz is volt, rövid életük során mindent azonnal akartak: vagyont, befolyást, élvezetet. És bár az egyházi elöljárók sem tűntek ki feltétlenül az erkölcsösségükkel, pozícjuk miatt nem tudták gyarapítani a családjukat vagy örökíteni a javaikat. Így hát az egyház dicsőségére gazdálkodtak, és az örökkévalóságban gondolkodtak. A fenti szerződés is ezért jöhetett létre: a kolostornak nem számított, ha egy adott földdarab csak évtizedek múltán kerül a birtokába.