Összeférhetetlenség

Palkovics László innovációs miniszter korábbi üzlettársa helyett január 1-jétől egy Orbán Viktorhoz közelebb álló menedzser lett a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagja. A miniszterelnök új kinevezettje, Molnár József László októberben került be annak az Innobyte Zrt.-nek az igazgatóságába, amelynek akkor lett többségi tulajdonosa a 4iG. Ez a tőzsdei társaság Mészáros Lőrinc kezében vált az állami közbeszerzések kedvencévé, és bár azóta Mészáros korábbi menedzsere, Jászai Gellért lett a többségi tulajdonosa, a 4iG növekedése töretlen. Vagyis a lényeg nem változott: ahogy Palkovics emberének, Fauszt Zoltánnak a megbízatása is felvetette az összeférhetetlenség gyanúját, mert cége fejleszti az oktatásban használt informatikai rendszereket, úgy Molnáré is. A jogszabályok ugyanis abban határozzák meg az NHIT feladatát, hogy véleményezze az állam, illetve a Digitális Fejlesztési Ügynökség minden egyes informatikai beszerzését. Molnár egyébként 2010-től a Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. ügyvezetője volt, ahol hamarosan Vitézy Zsófia, a kormányfő unokatestvére lett a munkatársa. A 444.hu információi szerint a kormányfő és minisztere közötti kapcsolat sem a régi, Palkovics ugyanis az év végén állítólag benyújtotta lemondását, amit azonban tárcája kedden határozottan tagadott. Kétségtelen, hogy miközben az innovációs és technológiai miniszter számos balhét elvitt a CEU-tól az Akadémiáig, az elmúlt hónapokban elvették tőle az uniós pénzek felügyeletét, illetve nem tudni, miért menesztették a napokban a szakmai körökben respektált két államtitkárát, az energetikával foglalkozó Kaderják Pétert és a hulladékgazdálkodást irányító Boros Anitát.