Armin Laschet: egy rajnai katolikus

Jobban nem is különbözhetne a német kereszténydemokraták (CDU) 18 éven át volt elnökétől, Angela Merkeltől az új vezető, a 60 éves Armin Laschet. Merkel keletnémet, protestáns lelkészcsaládból származik, természettudományos végzettségű, s a politikába csak az újraegyesítés sodrásában kapcsolódott be, de rögtön kormányzati szerepben. Laschet nagyapja Belgium vallonok lakta területéről költözött Aachenbe, az apja bányász volt, ő gyakorló katolikus, aki jogot végzett. Egy ideig az újságírással is kacérkodott, a politikát pedig legalulról, a párt ifjúsági szervezetében kezdte. 2005-től Észak-Rajna-Vesztfáliában előbb tartományi miniszterként, majd – egy ellenzéki ciklus után – 2017 óta miniszterelnökként tevékenykedik. Amikor bejelentette, hogy pályázik a CDU elnöki tisztségére, ez egyrészt logikusnak tűnt, hiszen a legnagyobb lélekszámú tartomány élén viselt tisztség szinte predesztinálta rá. Másrészt sokan kétségbe vonták, hogy a joviális, a humort sem megvető, s a hatalomvágy jeleit nem mutató Laschet alkalmas lesz-e a Merkel távozásának bejelentésével elbizonytalanodott CDU összetartására.