Folytatódó kiszervezés

Ősztől a felsőoktatási hallgatók mintegy 70 százaléka alapítványi fenntartású egyetemen tanul majd a kormány által most benyújtott, 11 újabb intézmény modellváltásáról szóló törvényjavaslata alapján. Egy újabb alapítványi egyetem is létrejön, Tokaj-Hegyalja Egyetem néven, amely az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Campusának jogutódja lesz. (Maga az „anyaintézmény”, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem néven, az egri főegyházmegye fenntartásában működik tovább.) A Tokaj-Hegyalja Egyetem a képzés célját szolgáló ingatlanok mellett kizárólagos tulajdonába kapja az eddig a magyar állam által birtokolt Grand Tokaj Zrt. részvényeit. A kormány nem csak a felsőoktatás területén privatizálja a közvagyont az általa létrehozott és kormánypárti emberekkel kirobbanthatatlanul feltöltött úgynevezett közérdekű alapítványoknak történő kiszervezésekkel. A Magyar Kultúráért Alapítvány, amely a Demeter Szilárd alá tartozó területek vagyonát fogja majd egybe, megkapta a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kft., a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. százszázalékos tulajdonrészét. A Demeter-birodalomba kerül a budai, Fő utcai Andrássy-palota és az óbudai Zichy-kastély is (utóbbiak történetéről Szellem rovatunkban írunk).