Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
KIS MATOLCSY

Bebútorozva

Matolcsy Ádám bútorgyárának termékeivel rendezik be a jegybank tulajdonában lévő Postapalotát. A fővárosi Széll Kálmán téren álló impozáns épület felújítása a végéhez közeledik, jelenleg a bútorozás zajlik. A Népszava birtokába került fotókról derült ki, hogy a bútorszállítmány nem máshonnan, mint a Balaton Bútor Kft.-től érkezhetett. A cég Matolcsy Ádámé, a Postapalotát pedig a jegybank birtokolja, amelynek elnöke Matolcsy Ádám apja, Matolcsy György. Matolcsy Ádám a lap kérdésére nem cáfolta, hogy az ő bútoraik kerültek a palotába, de hangsúlyozta, hogy tartja magát korábbi nyilatkozatához, mely szerint a Balaton Bútor Kft. nem indul olyan közbeszerzésen, ahol a kró az MNB vagy annak valamilyen „lnya”. A történteket azzal magyarázta, hogy gyárának partnerei közt is „szerepel kereskedő, viszonteladó, aki továbbértékesítheti a termékeinket, de ennek utóéletét cégünk nem követi nyomon”. A felújítást a Raw Development nevű cég végzi, ez a társaság építette Matolcsy Ádám balatoni nyaralóját és újította fel az akkoriban általa használt fővárosi luxuslakást is. A projektet a jegybank tulajdonában álló MNB-Ingatlan Kft. fogja össze. A cég azt közölte: nincs és nem is lehet ráhatása arra, hogy a részfeladatokat kivel végezteti el az ingatlan teljes bútorozását 2,5 millrd forintért vállaló Raw Development.