VisszaAfrikába

Könnyen lehet, hogy Bénédicte Savoy Bronz­ladyként vonul majd be a művészettörténetbe. A gyarmati időkben elrabolt műtárgyak visszaszolgáltatásának világhírű szószólója éppoly elszánt harcos, mint amilyen a Vasladyként emlegetett néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher volt. A témát három éve Emmanuel Macron francia elnök dobta be (HVG, 2018. április 19.); ő bízta meg Savoyt is – Felwine Sarr szenegáli író-közgazdásszal együtt – a politikai állásfoglalást szakmailag megalapozó tanulmány elkészítésére. A most 49 éves francia művészettörténész felkérése telitalálat volt; nála jobban talán senki sem ásta bele magát a kérdésbe, és nem csak az elmélet szintjén: a francia és német egyetemeken professzorként oktató tudós 2017-ig tagja volt a most nyíló berlini Humboldt Forum koncepcióját kidolgozó szakértői tanácsnak, ahonnan azért távozott, mert nem látott kellő elszántságot a szembenézésre a gyarmati múlt örökségével. Savoyt a témában leginkább érintett három európai ország, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország közül az utóbbi kettőhöz életének és munkájának hosszabb időszakai kötik; nemcsak a szó szoros, hanem átvitt értelmében is ismeri azt a nyelvet, amelyen eredményt lehet elérni. Személyében az időhúzásra játszó politikusok és múzeumi vezetők komoly ellenfelet kaptak: rendkívüli tárgyi tudásával gyorsan fölénybe kerül vitapartnereivel szemben, és nem riad vissza a sarkos megfogalmazásoktól sem. Amikor például kitört a vita a Humboldt Forum kupolájának tetejére helyezendő keresztről, úgy vélte, a keresztény szimbólum az intézményt – amely magát a globális kultúra otthonának, a „különbözőségeket összekötő helynek” tekinti, s a fő figyelmet az eddig elhanyagolt régiókra fordítva – Csernobillal teszi hasonlatossá. Merthogy úgy temeti maga alá eredeti koncepcióját, ahogy a csernobili ólomszarkofág a nukleáris hulladékot, nehogy a sugárzása kijusson a falak közül.