Kinek a kontójára?
Fókuszban
Tartalomjegyzék

Kinekakontójára?

Senki sem vállalja a lélegeztetőgép-beszerzések egyik nyertesének, az OTT-One Nyrt.-nek a könyvvizsgálatát, mi­­után kamu számlákat találtak a tavalyi évről szóló mérlegbeszámolójában. A tényt múlt pénteken maga a tőzsdei cég volt kénytelen közölni, hiszen így nem tudott eleget tenni beszámolási kötelezettségének, és akár törölhetik is a részvényeit a Budapesti Értéktőzsde kínálatából. A nem mindennapi eset alapján a Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Az egy éve még szinte ismeretlen informatikai cég állítólag annak köszönhette sikerét, hogy éppen Kínában üzletelt, amikor a járvány kirobbanásakor mindenki lélegeztetőgépet akart vásárolni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kifogásolt bizonylatok az állami szállításokkal vannak-e összefüggésben, de miután a cég tavalyi, 11,6 millrd forintos árbevételének elsöprő többségét az egészségügyi eszközök beszerzése tette ki, ez az olvasat valószínűsíthető. Pedig a társaság egyszer már magyarázkodni kényszerült, miután lapunk felfedte, hogy felügyelőbizottságának egyik tagja, Martonicz Dániel ügyvezetője és tulajdonosa a lélegeztetőgépek üzembe helyezéséért 6 millrd forintot kasszírozó Pannon Cargo and Sped Trans Kft.-nek is. Martoniczot akkor visszahívták az OTT-One testületéből.