Sok-sok százmilliárd forintnyi fejlesztés sem oldotta meg a honvédség legégetőbb problémáját: a súlyos emberhiányt. Ez vezethetett olyan töréshez a kizsigerelt szervezetben, amely a vezérkar lefejezését eredményezte.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes. Leléphet
Túry Gergely
NemetmondtakOrbánnak
Egy banki tisztviselő mert ellentmondani a nagy tervnek: Tombor András nem kapott hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól, mert nemcsak nyeretlen kétéves a gyáripari mágnások között, de kellő fedezete sincs, hogy kölcsönből vadászrepülőgép-gyárat vegyen Csehországban. Ez az olvasat bontakozott ki abból a sztoriból, amelyet a cseh Hospodárské noviny és a HVG újságírói tártak fel. Egy évvel ezelőtt derült ki, hogy a magyar kormányfő tanácsadójának, Habony Árpádnak a köreiből többségi magyar tulajdonosa lehet a cseh Aero Vodochodynak. A cég éppen olyan vadászrepülőket gyárt, amilyeneket a Magyar Honvédség is vásárolna kiképzésre. Csakhogy a szerződéskötés húzódott-halasztódott, és Prágában már arról pusmogtak, hogy gondok vannak a finanszírozással. Tombor András ugyanis az elmúlt évtizedben vagyonossá vált ugyan a reklámpiacból, ő alapította a Fidesz ideológiáját hirdető képzőközpontot, a Mathias Corvinus Collegiumot is, de ingyen, pontosabban kellő fedezet híján még neki sem adhat több tízmilliárd forintot egy magára valamit is adó hitelintézet. Az egyeztetésbe a szlovákiai magyar milliárdos, a Mol és a Slovnaft egyik irányítója, Világi Oszkár is bekapcsolódott, amikor Budapesten egyszer csak új cég bukkant fel a semmiből: a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.
A Magyar Aerojet tulajdonosa nem más, mint Habony Árpád egy másik üzlettársa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit Tombornál is nagyobb mértékű feltőkésítéshez segített hozzá a Fidesz párt- és kormányközpontjában tevékenykedő agytröszt (nem mellesleg pedig a felesége a kormány egyik szóvivője). Szalay-Bobrovniczky az elmúlt két évben nemcsak öt budapesti kaszinó feléhez jutott – amelyek együttesen még a járvány évében, vagyis 2020-ban is 8,2 milliárd forint osztalékot termeltek a tulajdonosoknak –, hanem egy olyan vasútijármű-gyártó cég, a Transmashholding Hungary feléhez is, amely az orosz tulajdonostárssal együtt rögvest egy egymilliárd eurós megrendelést kapott Egyiptomtól. A Transmashholding már a szállításra szánt 40 hónap első hatodában 58 milliárd forint árbevételt könyvelt el. Prágai hírek szerint az Aero Vodochody eladója, a cseh Penta-csoport immár Szalay-Bobrovniczkyval tárgyal, miután cégeinek jövedelemtermelő képessége miatt neki nagyobb a mozgástere a bankoknál.
Kérdés, hogy az erőltetett bevásárlás kinek éri meg. A cseh gyár ugyanis eddig veszteségesen működött, és az elhúzódó tulajdonosváltás csak súlyosbította a helyzetet. A magyar adófizetők pénzéből azonban erre is lehet megoldás. Magyarország ugyanis több száz milliárdos haderőfejlesztés előtt áll, és az erre szánt pénzből az L–39-es vadászgépekre is vevő lenne. A haszon pedig, ha végre sikerül banki finanszírozást találni, a Fideszhez közel álló üzletembereknél csapódhat le.¬