Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
DÁNIA SZIGORÍT

Nemkívánatos menekültek

A koppenhágai parlamentben a múlt héten 70 igen és 20 nem szavazattal, 85 képviselő távolmaradása mellett elfogadták a bevándorlási törvény módosítását, amelynek értelmében a jövőben a Dánban menedékjogot kérőknek a beadványuk elbírálásáig Európán kívüli országba kell távozniuk, vagy ott várakozniuk. A jogszabály megengedi, hogy az érintetteket a kormány Dánból a később létrehozandó menekültközpontokba szállítsa. A törvényt akkor kezdik alkalmazni, amikor egyezségre jutnak a menedékkérők átmeneti befogadásáról harmadik országokkal, a várakozások szerint Afrikában. Dánia áprilisban együttműködési megállapodást kötött az ügyben Ruandával, és sajtóértesülések szerint tárgyalásokat folytat Tunézval, Etpval és Egyiptommal is. Az emberjogi szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által élesen bírált lépéssel Koppenhága világossá tette, hogy csakis annyi menekültet hajlandó befogadni, amennyit a világszervezettel együttműködésben vállalt. A törvénymódosítás élharcosa a koalícban kormányzó szocldemokrata párt volt, a vezetője, Mette Fredriksen miniszterelnök pedig megismételte, hogy „zéró menedékkérőt” szeretne látni Dánban.