Fülszöveg
AJó,aRossz
ésaCsúf
Mint amikor a jólelkű apuka végre megérkezik a gonosz mostohaanya tombolása után – így jellemezték Joe Biden útját Európában, ahol az állam- és kormányfők nemcsak a járvány miatti korlátozások lazítása okán fogadták felszabadult örömmel a régóta ismert, ám elnökként először vendégül látott politikust. Csak nehogy rögtön Nobel-békedíjjal kínálják meg, mert az már Barack Obama esetében is a megkönnyebbülés elsietett gesztusa volt. A Világ rovatból kiderül, hogy a jelent az autokráciák és a demokráciák harcaként leíró amerikai elnök Ronald Reaganhez hasonlóan világosan kijelölte, számára ki a jó, és ki a rossz. Az előbbi a Nyugat, az utóbbi Kína és Oroszország, s hogy ezt lássa, a magyar kormánynak más szemüveget kellene felvennie.