Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
DUNAÚJVÁROS

Fideszes lenyúlás

A gödihez hasonló különleges gazdasági övezetet hozott létre a kormány Dunjváros térségében. A rendelet értelmében a kijelölt területen működő cégek július 1-jétől a fideszes vezetésű megyei önkormányzat fennhatósága alá tartoznak. Így a térség legnagyobb munkaadójától, a Hankooktól beszedett iparűzési adó is a megyei kasszába folyik be. A szóban forgó területen a dél-koreai SK Innovation tervezi új akkumulátorgyár létesítését. A gazdasági övezet az iváncsai ipari park másik két, folyamatban lévő beruházását – a török Yaris Kabin 6,5 millrd forintos mezőgazdaságigépalkatrész-üzemét és a Hankook bővítését – is érinti. Így Dunjváros nemcsak az eddigi, millrdos adóbevételtől esik el, de az új beruházások hasznából is csupán a megye „kegyének” köszönhetően, a korábbi szabályok szerintinél kisebb mértékben részesedik majd. A döntés aligha független attól, hogy a város erős bázisa a Jobbiknak, amelynek polgármestere, Pintér Tamás szerint a kormány ostromot folytat a település és polgárai ellen.