A tetten ért halál

Ritka, de előfordul, hogy az ember a saját kiállításának megnyitójára önszántából nem megy el. Amikor 1938-ban megjelent A tetten ért halál című album, és a benne látható fotókból New Yorkban tárlat nyílt, Robert Capa messze járt. Rövid párizsi tartózkodás után visszatért oda, ahol egy évvel korábban a most megjelent album valamennyi képe készült. Sokféle fotós létezik, művészek, a portrék mesterei, nagy komponisták. A Friedman Endreként született Capa – az új név választása is olyan rejtély, mint az előhívó-folyadékban előbukkanó kép – a pillanatot érezte a legjobban. A megfelelő pillanatban ment el Magyarországról, mint az album eredetijének szerkesztője, a szintén magyar André Kertész, Párizs látnoka. Capa akkor kezdett a fényképezéssel komolyan, életre-halálra foglalkozni, amikor egy sajtótörténeti pillanatban a magazinok megjelenésével a kép a leírt szöveggel egyenrangúvá vált. 1937-ben Spanyolországba utazott: nem azért, mert kellett, hanem mert ráérzett a pillanatra: olyan harctérről kell hírt adni, ahol egy nép a még megmaradt szabadságáért vív. A tetten ért halál a spanyol polgárháború hétköznapjainak dokumentálása. Holt- és élő testek láthatók benne, öröm és a felfoghatatlan tragédiák könnycseppjei, szerelem és halál, kis és nagy méretű képek. A hétköznapi embereket és eseményeket fényképezte, mert ezek hordozzák a zsarnoksággal szembeni emberi érzéseket, maguk a zsarnokok alig fényképképesek. A magyarul most megjelent, az első kiadással megegyező, az eredeti kópiákat és negatívokat használó, a korabeli hibákat kijavító kötet címlapján szereplő felvételt mindenki ismeri, benne van a fotótörténeti meg jobb helyeken a  történelemkönyvekben. A milicista halála annak a  pillanatnak a kimerevítése, amikor még jelen van az élet, de éppen elhagyni készül a testet. A „spanyol korszakban” volt még egy soha vissza nem térő pillanat. Szerelmével, a német Gerda Taróval járták a harcok helyszíneit, a kötet néhány fotóját Taro készítette, aki 1937 júliusában a harctéren esett el. Capa ment tovább, mindig a nagy pillanatokhoz a lehető legközelebb. Ott volt a partraszállásnál, Omaha Beachen, Párizs felszabadulásának felemelő pillanataiban és az utolsó bevetésén Indokínában.