hvg-ténytár
Színházak fogyókúrán: Függöny le!
Másfél évtizeddel repítette vissza az időben, azaz vetette vissza a színházi szférát tavaly a Covid. Utoljára a 2000-es évek első évtizedének derekán regisztráltak annyi nézőt (4,4 milliót), mint 2020-ban, a járvány első évében, pedig a színházak kényszerű részleges vagy teljes fizikai zárlata a tavalyi első negyedévet még nem is befolyásolta. Az előadások száma a tavalyelőttihöz képest megfeleződött (18 ezerre csökkent) – s ezzel a 2010-es szintre esett vissza. Pedig ebben az összesítésben már az a közel ezer (989) produkció is benne van, amit tavaly már csak az online térben tudott megtekinteni az arra kíváncsi (656 ezres) publikum – derül ki az Emminek a HVG kérésére megküldött összesítéséből.