Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
AMERIKAI HURRIKÁNSZEZON

Ida lecsapott

Az USA szárazföldi területét az ország történetében eddig ért ötödik legerősebb hurrikánként, óránként 230 kilométeres sebességű szélviharral csapott le az Ida vasárnap Louisiana államra és környékére. Házak dőltek össze, autókat borított fel és tetőket vitt el a vihar, amely egy időre megfordította a Mexikói-öbölbe ömlő Mississippi folyásirányát is. Még kedden is legalább egymillióan voltak áram nélkül, és a szolgáltatás helyrllítása egyes részeken akár heteket is igénybe vehet, ahogy időbe telik a lezúdult víz kiszivattyúzása is New Orleans városából és más elöntött területekről. A károkat még nem lehet megbecsülni, de csak néhány halálos áldozatról érkezett hír, ami annak köszönhető, hogy a hurrikánok által rendszeresen sújtott régt felkészítették a  szélsőséges szélviharokra és áradásokra a napra pontosan az Ida előtt 16 évvel lecsapott Katrina pusztítása után. Míg az Ida a szél sebessége által meghatározott 5-ös skálán 4-es kategórjú hurrikán volt, a 2005-ben óránként 204 kilométeres viharral érkezett Katrina 3-as. A Katrina New Orleansban, illetve Louisianában 1833 halálos áldozattal és 176 millrd dolláros kárral járt. A washingtoni kormány 14,5 millrd dollárt költött gátak és más védművek építésére, valamint megerősítésére, melyek most csaknem mindenütt állták az Ida által felkorbácsolt hullámokat.