Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
SLÁGERTÉMA

Harmonikus meglepetés

Amerikai kutatók harmonikus meglepetésnek nevezték el azt a zenei jellegzetességet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egy popdal valóban sikeres legyen. Egyúttal arra is fényt derítettek, mrt annyira mások a különböző évtizedek slágerei. Volt mire alapozniuk: 2017-ben már megvizsgálták a Billboard akkori száz legnépszerűbb dalát. Úgy találták, hogy ezek hangzása meglepetést vált ki, például azzal, hogy ritka akkordokat használtak a verzében, amelyeket hagyományosabbak követtek. Ez a fajta gyors váltás dopamint szabadít fel az agyban, örömet okozva a hallgatónak. Ez az örömérzet alapozza meg a zeneszám sikerét. Ez a tanulmány azonban azt feltételezte, hogy a zene „elvárt” harmónja nem változik az évek múlásával a nyugati populáris zenében, azaz a harmonikus meglepetés hatása állandó a zenei preferencra. Ez viszont nem magyarázza meg, hogy mrt sértik meg a „ma” sikeres zenéiben azokat a harmonikus elvárásokat, amelyek a „tegnap” zenéjében alakultak ki. A kutatók most a korábbinál kifinomultabb modellt kidolgozva vizsgálták, hogyan alakulnak a zenei preferenck és a meglepő tartalmak az idő múlásával. Ötéves bontásban elemezték a Hot 100 lista dalait, és kiszámították az egyes dalok harmonikus meglepetéseinek mértékét. Azt találták, hogy ezek az idő múlásával egyre gyakoribbak és kifejezettebbek a legnépszerűbb slágerekben. Mindezt azzal magyarázták a Frontiers in Human Neuroscience című folyóiratban, hogy az agy meglepetések utáni vágya egyre nagyobb, ezért a zenészeknek folyamatosan újítaniuk kell a siker érdekében.