Összepártozódtak
Kevés civil jelölt méreti meg magát az előválasztáson, ahol a pártoknak lejt a pálya.

Civilek párternyő nélkül

Főpróba
Hétből öt miniszterelnök-jelölt – Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd–LMP), Jakab Péter (Jobbik), Dobrev Klára (DK), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa) és Fekete-Győr András (Momentum) – maradt versenyben az ellenzéki előválasztás szeptember 18-án kezdődő első fordulójára, miután a „nagyok” versengését eleve csak meghackelni akaró libertárius törpepárt, a Le az Adók 75%-ával elnöke, Ecsenyi Áron után az Új Világ Néppártot vezető Pálinkás József is elismerte: nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást. Az exfideszes politikus a gyűjtésre megszabott kéthetes intervallum legvégén, riválisai darabszámokkal egymásra tromfoló közleményeinek elébe menve jelentette be, hogy csak tízezer körüli szignót sikerült összeszednie.
A hétfői határidőig leadott aláírások száma alapján Karácsony jócskán megelőzte riválisait: a főpolgármester összesen 41 513 darabot adott le, míg Dobrev valamivel több mint 34 ezret, Márki-Zay Péter 33 és fél ezret, Jakab Péter 31 800-at, Fekete-Győr András pedig 25 ezret. Egy másik versenyben, a begyűjtött összes ajánlás számában ugyan Gyurcsány Ferenc felesége hozta ki magát győztesnek – posztja szerint 82 ezernél is többen írtak neki alá –, de sem a begyűjtött, sem a hivatalosan le is adott szignók száma nem egyértelmű indikátora az indulók előválasztási esélyeinek. A Závecz Research és a Medián június–júliusi közvélemény-kutatásai például egyértelműen azt mutatták, hogy nem a népszerűségi listát korábban vezető Karácsonyra, hanem a Jobbik – a szignógyűjtésben még a dobogóról is lecsúszott – elnökére szavaznának a legtöbben. Sőt a Závecz felmérése szerint az eredendően vidéken erős Jakab még saját terepén, Budapesten is verte a főpolgármestert, miközben Dobrevet egyetlen hónapban sem mérték másodiknál erősebbnek. Persze az előválasztásra is igaz, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.
Az egy éve a korrekt kampányt és tisztességes versenyt zászlajukra tűző felek eszközei és módszerei is egyre inkább hasonlítanak a „rendes” választáson megszokottakhoz. A szabolcsi 5-ös választókerületben például egy, a Fidesz és az MSZP összejátszására utaló hangfelvétel borzolja a kedélyeket, egy DK-közelinek tűnő honlap pedig a kormányközeli Századvég felmérésére hivatkozva győzködi a választókat, hogy a főpolgármesternek nincs esélye Orbán legyőzésére.