Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
EU KONTRA ORBÁN

Ütésváltás

A magyar kormány és az Európai Un intézményeinek konfliktusa több mellékhadszíntéren folytatódott a napokban. Az Európai Parlament közel kétharmados többséggel elfogadott állásfoglalása szerint az un minden tagállamának el kell ismernie a közösség bármely országában bejegyzett, azonos nemű párok által kötött házas- vagy élettársi kapcsolatot. Ez összhangban áll az Európai Bíróság korábbi döntésével, de egyelőre nem kérik számon az elv betartását. Az EP közben vizsgálatot indított a magyar alaptörvény módosításának ügyében, ami egyebek mellett kimondja, hogy az apa férfi, az anya nő. A vizsgálat érinti az egyetemek közalapítványokba történt kiszervezését is. A kormány szerint politikai támadásról van szó, ugyanakkor maga is politikai állásfoglalással felérő határozatban ítélte el az Európai Bizottságot, amrt az kényszerítő bírsággal sújtaná Lengyelországot a jogállami normákat sértő bírósági reformja miatt (lásd Nehéz hűség című írásunkat a Gazdaság rovatban). Kormányhatározat született arról is, mit kell képviselnk a magyar diplomatáknak az ENSZ soron következő közgyűlésén: bírálni a szervezetet a migrác vagy a járványkezelés kapcsán. A határozat szerint el kellene érni, hogy a jövő évi ENSZ-közgyűlésnek magyar elnöke legyen.