eSzínház Fesztivál

Mit jelent az online tér a színházak számára? Milyen új utakat mutatott meg a társulatoknak a bezártság, miféle tapasztalatokat hozott mindebben a járvány? Mi az, ami nem működik streamelt formában, mi az, ami még felfedezésre vár, és mi az, amit akkor is meg kell majd tartani, amikor minden este megtelnek a nézőterek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről folytatnak eszmecserét színházigazgatók az első magyar online színházi fesztiválon. De nem ez lesz a virtuális térben ingyenesen elérhető, a nézőket is bevonó egyetlen beszélgetés, hanem színészek, rendezők is elmondják a véleményüket a témában. Ez a korszaknyitó, a közönség és a színházak közötti földrajzi távolságot áthidaló rendezvény nem jött volna létre a járványhelyzet nélkül. Az érdeklődés pedig azt bizonyítja, hogy van létjogosultságuk az otthoni eszközökről elérhető előadásoknak. 21 színház az elmúlt másfél évben bemutatott 25 darabjával jelentkezett a seregszemlére. Köztük van a Gólem, a Madách, az Örkény, a Víg és a Vörösmarty Színház, de a KV Társulat és a Trafó – Kortárs Művészetek Háza is. Néhány példa a sokszínűségre: Háy János Szavalóversenyével nevezett a Katona, a 3 nővérrel a celldömölki Soltis Lajos Színház. Virginia Woolf Orlandója pedig az Európai Szabadúszó Művészek és a FreeSZFE Egyesület koprodukciója. A fesztivál teljes ideje alatt, a nap 24 órájában bármikor megtekinthetők a produkciók, akár az országhatáron túlról is. Záróeseményként a szakmai zsűri tart eredményhirdetést, a nézők pedig a közönségdíjasról dönthetnek.