Csavarnakegyet

„A magasház már nem szexi – az okosváros, az okosház, a tájépítészeti gondolat még sokáig az lesz. Ha ki akarsz tűnni, találj ki valami meglepetést, de ne lehessen már messziről látni” – hangsúlyozta a főváros jelenlegi főépítésze, Erő Zoltán a „Budapest első majdnem felhőkarcolója” kapcsán indított szakmai vitában. Az Építészfórum folyóiratban nyáron kezdeményezett disputa eddigi bő fél tucat hozzászólójának a véleménye megoszlik a Mol Campus teremtette új helyzetről. Erő elődje, Schneller István is úgy véli, Budapestnek nincs szüksége felhőkarcolóra, az olajcég székháza a párizsi Montpar­nasse-toronyhoz, és más, egyedül álló európai magasházakhoz hasonló „izzadságszagú erőlködés”, amelyek „úgy állnak a kialakult történeti európai városképben, mint tehénen a gatya”.

Eva Mihály Amichay Tel-Avivban élő városgazdász viszont a komplex és hozzáértő várostervezési koncepciót kéri számon a főváros vezetőin. Szerinte a magasságra törekvés nem ördögtől való, Budapestre pedig „ráférne egy olyan negyed, ami büszkén vállalja a korszerűséget minden ízében, mégis a meglévő városszövetbe képes illeszkedni”. Az ökológiai szemléletű Gubahámori építészstúdió munkatársai is megengedőek, hiszen számukra nem az a kérdés, hogy legyen-e magasház vagy sem, mivelw az csupán „egy térgeometriai képződmény, egy darab hús, bármivé válhat, amivel felruházzuk”. Fontosabb, hogy Budapest fel legyen készítve a változó éghajlati viszonyokból fakadó extrém helyzetekre, és az azokból (is) adódó társadalmi problémákra.

A legliberálisabb hozzászóló, Fegyverneky Sándor egykori országos főépítész arra buzdít, hogy az első – és szerinte még sokáig egyetlen – budapesti magasház ügyében „legyünk türelmesek, toleránsak. Aki teheti, legyen büszke, hogy még ilyet is tudunk építeni, és ha kész, menjünk fel a tetejére!”