Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
JÁRAI ZSIGMOND A TÁVORVOSLÁSBAN

Oktatóprogramok

„Órsi lehetőséget látok az internetre feltöltött, az embereknek segítő, tájékoztató egészségügyi vidkban” – magyarázta Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök, mrt szállt be résztulajdonosnak a Pro Nativitate (azaz „a születésért”) nevű, tavaly nyáron alakult vállalkozásba. A tár­saságot Járai fia és annak orvos barátai hívták életre. Eddig azzal foglalkoztak, hogy a Semmelweis Egyetem orvosainak közreműködésével várandós anyáknak készítettek vidsorozatot, abból kiindulva, hogy a járványhullámok alatt az érintettek nem tudnak személyes kapcsolatot tartani a doktoraikkal, a felkészítő tanfolyamok látogatása pedig a megfertőződés kockázatával jár. A 2020-ban még csak 2,4 mill forintos árbevételt produkáló, veszteséges cég felfuttatását az egykori jegybankelnök nemcsak befektetőként, hanem ügyvezetőként is segíti, de úgy véli, a fiataloknak tartósan nem lesz rá szükségük. Terveik szerint kiszélesítik a profiljukat, lesz például gyermekgyógyászati vidsorozatuk is. Az elkészült anyagokat feltöltik a netre, s havi pár eurónyi díj ellenében lehet majd megnézni őket, várhatóan jövő janrtól. Járai egyébként lényegében visszavonult. Nem vesz részt a CIG Pannónia életében sem, részvényei egy részét eladta a Keszthelyi Erikhez és Mészáros Lőrinchez tartozó Hungarikum alkuszcégnek.