Zavarok a gépezetben
Az idei harmadik negyedévben a hazai össztermék a várakozásoktól elmaradva, 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, így 1,5 százalékkal haladja meg a két évvel korábbi szintet. Ez a gazdasági dinamizmus lassulására utal, hiszen a 2020 második negyedévében mért 13 százalékos zsugorodás és a rá egy évre kimutatott, statisztikailag látványos, 17,8 százalékos ugrás szaldójaként még csaknem 2,5 százalékos plusz adódott két esztendő alatt. A lassulás fő oka az ipari termelés zavaraiban keresendő, szeptemberben például a járműgyártás teljesítménye az alkatrészhiány következtében 26 százalékkal elmaradt az előző évitől. A Pénzügyminisztérium is változtatott idei prognózisán, az év egészére Varga Mihály 6,8 százalékos növekedést vár, szemben a korábbi 7 százalékos becsléssel. A Központi Statisztikai Hivatal most először közölt úgynevezett évesített indexet is, amely azt mutatja meg, hogy a következő egy esztendőben mekkora lenne a növekedés, ha negyedévről negyedévre éppen olyan mértékben változna a GDP, mint legutóbb. E szerint a gazdaság a 2021 októberét követő 12 hónapban 2,7 százalékkal bővülne, ami jócskán elmarad a válság előtti tempótól.