Évtizedes titkolózás

Keletkezésüktől számítva tíz évig nem nyilvánosak az operatív törzs üléseiről készült dokumentumok – derült ki a hvg.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszból. A főszabály szerint a döntés-előkészítő anyagokat az adatgazda az ehhez fűződő közérdeket mérlegelve, ha akarná, közzétehetné. A megkeresésre azonban pusztán egyetlen adatot árultak el: 2020 eleje óta az alakuló üléssel együtt 159-szer ült össze a testület. Még az sem világos, hogy készültek-e szó szerinti jegyzőkönyvek, illetve hányszor és miről volt szavazás. Ezekből esetleg meg lehetne tudni, valóban a testületben születtek-e például a korlátozó vagy épp lazításra vonatkozó intézkedések, vagy netán csak jóváhagyták a – gyakran a miniszterelnök posztjából nyilvánossá vált – járványügyi döntéseket. A kormány továbbra is az oltásközpontú védekezést támogatja, amire azzal is ráerősít, hogy a védettségi igazolvány helyébe február közepétől az oltási igazolvány lép. Ilyenre a fél évnél „fiatalabb” második, illetve a harmadik oltással rendelkezők jogosultak. A harmadik vakcinával beoltottak aránya (35 százalék) az emlékeztető oltások lehetőségének megjelenése óta először került az EU-átlag alá. A kétszer oltottak aránya 63 százalék, szemben a 70 százalékos uniós átlaggal.