Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
TRÓCSÁNYI BEIKTATÁSA

Miniszterek egymás közt

Balog Zoltán, az Orbán-kormány korábbi emberierőforrás-minisztere – tavaly óta a Magyarországi Református Zsinat püspök-elnöke – megáldotta és beiktatta hivatalába a Károli Gáspár Református Egyetem új rektorát, egykori miniszterkollégáját, Trócsányi Lászlót. Az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit az első sorból hallgatott végig Varga Mihály pénzügyminiszter. A budahegyvidéki református templomban tartott rendezvény mégsem tekinthető afféle kihelyezett kormányülésnek, mert hnyzott róla – a szintén e felekezethez tartozó – Orbán Viktor kormányfő. A kancelláriaminiszter szerint a kvóták, a tabuk, a politikai korrektség korlátozzák a tudományos munkát, s e téren hnypótló az, amivel az egyházi egyetemek hozzá tudnak járulni a fejlődéshez. Trócsányi arról beszélt, hogy az általa vezetett egyetem társadalmi felelőssége, hogy ne csak jól képzett technokratáknak adjon diplomát, hanem olyan, önállóan gondolkodó értelmiségieket képezzen, akikben egyszerre van jelen a biztos szakmai alapokon álló gondolkodás és kritika, „de főként az önkritika”.